2014. június 21., szombat

Ez betalált!

Az intelligens csevegőprogramokkal vigyázni kell, mert teljesen emberszerű benyomást keltenek. Ez megtévesztő lehet, de szerencsére könnyen lebuktathatók. A beszélgetőrobotok általában azon csúsznak el, hogy a megfelelő kulcsszavak váltják ki belőlük a helyzethez illő választ. Mivel ezek csak korábban eltárolt primitív információkból épülhetnek föl, az output is hasonló színvonalú lesz. Innentől már gyerekjáték rájönni, hogy ez bizony egy kódsor, nem egy igazi, élő, gondolkodó ember.

Néhány tipikus, a mesterséges intelligenciák által gyakran alkalmazott fordulat:

  • Törpehitler.
  • Libás gyilkos.
  • Kilövette a szemét.
  • Ezért tart itt ez az ország.
  • Kiviszik a profitot az országból.
  • Az egész a média hibája.
  • Soha nem nézek tévét.
  • Miért, a [véletlenszerűen kiválasztott politikus neve] jobb volt?
  • Lehet, hogy a [politikai párt] [törvényellenes cselekedet], de a [másik politikai párt] meg [másik törvényellenes cselekedet].
  • Csak.

Ha nagy mennyiségben lát ilyeneket, jobb, ha tudja: ezeket egy vagy több program írja, így fölösleges szóba állni velük. Ezek nem olyanok, mint a Szárnyas fejvadász androidjai; nincsenek érzéseik és dugni sem lehet velük, tehát minden szó időpocsékolás, amit rájuk fordítanánk.

Forrás: http://index.hu/tech/2014/06/21/a_kozossegi_media_het_fobune/

2014. április 4., péntek

Vasárnapra videóval

Szia! Gondoltam leírom a gondolataim, és előre köszönöm, hogy elolvasod. Sok-sok gondolat kavarog a fejemben. Először arra gondoltam, hogy úgymond kampányolok… de kampányból már kaptál eleget plakátokon és a médiából. Úgy döntöttem hát, hogy leírom, hogy én miért szavazok rájuk. Azt is leírom, hogy miért lettem PM-es. Nem túlzások, nem demagógia, hanem a tények és a véleményem olvasható az alábbi sorokban. Ma a következő a helyzet Magyarországon. Először is, közelítsük meg a dolgokat a logika majd az érvek szempontjából. 18 párt közül lehet választani. Ebből 14 párt színtiszta kamupárt mindenféle esély, szervezet és önálló program nélkül. Komolytalanok. Mindenféle figyelemfelkeltő programmal akarják felhívni magukra a figyelmet. Nem is meglepő, hiszen alig néhány hetesek. Úgy ahogy jöttek, el is tűnnek majd hétfőtől, hiszen az 5 %-os küszöböt nem ugorják meg. Már csak négy opció maradt. (Jobbról balra haladva a következők)
1. Jobbik Akárhogy is csomagolja a Jobbik marketingje a pártjukat a színes pulcsikkal, kutyusokkal, akárhogy is igyekeznek a társadalmilag elfogadható programpontjaikra építeni, a tény azonban… tény marad: ők egy kirekesztő, végtelenül demagóg, uszító és gyűlölködő párt, akik az EU és az Európai eszme, a szabad piacgazdaság és a tolerancia ellen vannak. Nos, a Jobbik eszméi az elmúlt 100 évben számtalanszor vesztettek a történelem porondján. (Ahogyan 80 éve: Hitler is épített utakat, kórházakat, iskolákat, gyárakat… de azért ne feledjük… ő a második világháború okozója és több millió zsidó, cigány és meleg halálának okozója is) Szóval, én nem szavaznék olyan pártra, ami antiszemita, szabadságellenes és gyűlölködő. Nem utolsó sorban pedig imádják az összeesküvés elméleteket és a közös ellenségkép keresést.


2. Fidesz-KDNP Úgy érzem, őket nem kell bemutatni. Az elmúlt 4 év elegendő bemutatkozás volt. Én végtelenül csalódtam bennük, mint volt Fidesz szavazó. 3. LMP Négy éve rájuk szavaztam, mert egy friss, zöld és demokratikus utat mutattak, amely valóban megbízhatónak tűnt… csalódtam. Habár a programjukkal semmi bajom, a cinizmus, a kivagyiság és az állandó rendszerellenességük, az állandóan ellenzéki szerepre való törekvésük és a pártjuk nyíltan színt vallani nem akaró mivolta miatt csalódtam bennük. Mint mondtam, nem a programjuk miatt, hanem a hozzáállásuk miatt. 4. Végül, de nem utolsó sorban: EGYÜTT – Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Liberális Párt és az MSZP közös, kormányváltó listája. Azt gondolom, hogy idehaza óriási bajok vannak. Nem fogom felsorolni mindazt, amiért a Fidesztől borsózik a hátam és gyomorgörcsöm lesz. Azon tényeket, érveket ismeritek. Azért vagyok PM-es, és lettem a PM szombathelyi csoportvezetője, mert hiszek abban, hogy van őszinte, tiszta célok által vezértelt és céltudatos út. A PM az egyetlen párt ma, amely egyszerre zöld, liberális és szociáldemokrata. Az a hitünk, hogy célokat, az LMP-vel ellentétben nem cinizmussal és állandó ellenzékiséggel, hanem kormányon lehet elérni. Ezer sebből vérzik az ország. A legnagyobb problémák azonban… amit csak az 5 párt összefogása képes megoldani, hogy ne egy olyan országban éljünk, ahol az élet MINDEN területén a Fidesz dominál… sőt gőgösen uralkodik, mindenki mást lenézve, megvetve. Egy szabad, európai, perspektivikus országban hiszek és hiszünk. Egy olyan országban, amelyiknek az EU és az USA a fő partnere a NATO keretein belül, nem pedig Putyin és holdudvara. Egy olyan országban hiszünk, és hiszek, amelyben a párbeszéd, a tisztelet és a józanész dominál, nem az árokásás, nem a cinizmus és nem a kivagyiság. Egy olyan országban hiszek és hiszünk, ahol érdemes élni és életet itt tervezni, mert van kiszámítható, szabad jövő, nem pedig egy, az élet minden területét átjáró Fidesz mutyi. Nem akarom oldalakon át taglalni a Fidesz történelmi hibáit, sem pedig a kormányváltó szövetség 5 pártjának részletes pontjait. Hiszen azok a honlapokon is elérhetőek. Azt igyekeztem megosztani, amit gondolok. Nem fényezem, a DK-t és az MSZP-t nem tökéletesek. Tény. Viszont DEMOKRATIKUSAK. Azonban megismertem rengeteg nagyon szuper és lelkes embert, és az Együtt-PM programjában, vezetőiben és céljaiban teljesen bízom és hozzám legközelebb állnak. Köszönöm, hogy elolvastad. Remélem segíthettem. Szép napot! Levi

2014. március 7., péntek

amivel mi megyünk az debiből jön?

D:
kettő indul egyidőben, nekünk az kell, ami nem debiből jön, mert a debis most pótjegyes
ja perdole kurwa bus
D:
-xD
C:
-ezt el is felejtettem
nem szoktam a buszozáshoz.. oké h a benzin is drága 310-es forintárfolyam mellett magyarbasi führertum idején..
de hogy kétszer fizessek a buszjegyért.. meg a faszom nem kapják be? köcsög kurva anyjukat
ez már akkor is felbaszott mikor először hallottam róla. de hogy ezt kell nézni a buszon, h melyikre elég ha jegyet veszel...
és glom a pótjegy itt nem helyjeg
szal ráfizetsz és a pénzedért cserébe NEM KAPSZ SZOLGÁLTATÁST vagy TERMÉKET
ugyanaz a termék, elvisznek innen oda, csak drágábban, mert most ilyenjük van
hát az eszem faszom megáll
only in eastern europe. ahol az emberek hajlandók fizetni a semmiért though they are csóróbbak mint másutt.. talán az ilyenek miatt is.
D:
igen, pontosan ez a helyzet ^^

2014. március 1., szombat

PUCCS

Azt mondja Pintér belügyminiszter, hogy lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt.
Mondjuk, ez sem okvetlenül igaz, mert ha például egy páncélszekrényből kilopták, akkor az bizony bűncselekmény, ha tetszik ez a belügyminiszternek, ha nem, ha pedig valamelyik olyan személy adta ki, akinek joga volt hozzáférni, az is szolgálati titok megsértése, de abban igaza van, hogy tök lényegtelen az, hogy a pécsi démon, a zsurki mágus vagy a volt honvédelmi miniszter adta ki.

Azt is mondta a belügyér, hogy az őszödi beszédnek nem a nyilvánosságra kerülése, hanem igazságtartalma jelenti a bajt, vagyis az, hogy Gyurcsány Ferenc, az ország éppen hivatalban lévő miniszterelnöke hosszú ideje hazudott az embereknek.
Ha maradt volna sofőr valamelyik kapitányságon, akkor sem lenne helyes, ha csak ennyi jutott volna el az agyáig a beszéd tartalmából, de hát miniszterviselt emberről van itt szó, aki mellesleg ma egyike Magyarország leggazdagabb embereinek, rossz nyelvek szerint nyugalmazott olajmaffiózó, márpedig én még hülye maffiafőnököt nem láttam, az olyat verőembernek vagy bérgyilkosnak szokták alkalmazni.

Mindenesetre azt azért leszögezhetjük, hogy az őszödi beszéd tartalma nem volt sem oka, sem elindítója semminek, mert a beszéd maga igen magas erkölcsi elveket fogalmazott meg, ellentétben azzal, amit a Fidesz állított és melyet az általa megvágott, manipulált beszéddel igazolni próbált, sajnos sikerrel tévesztve meg emberek százezreit.
A magyar ember nem nagyon szeret olvasni, úgy negyven százalékuk nem is igen tud, további tíz százalék pedig ugyan olvas, de nem tudja, hogy mit is olvasott.
Magyarember kedvenc műfaja a képregény, mert ott pontosan érthető, hogy a pókember megmenti a szépséges Esmeraldát, mer figyu! Itten felmászik a falon, látod? -  lelógassa a nyálát a liftaknába és lemászik rajta…

De az, hogy Orbán manipulál egy beszédet, majd csapata felháborodik az általa összeállított kis remekművön (Miaz, hogy kurvaország? Bazze, hogy az annya csipájába lehet így beszélni, mennyen a durva annyába a trágár szemétláda!) – az már magas.
És az is, hogy kirendeli a Kossuth térre a fanatikusait, akiket aztán ellátnak skandálni való jelszavakkal, Gyurcsány takaroggy! – és ezzel is manipulálja a népet, azt már nem értik, mert az bonyolult.
De hát mit is lehet várni azoktól a vitaminhiányos öreglányoktól, akik a Vezér mamelukjának vezényszavára vekkert akasztanak a nyakukba és fütyörésznek, mintha futballbírók lennének?

Az emberek álszentek, és azok szoktak ilyen esetekben a legjobban felháborodni, akiknek szájából dől a szar, akik bazmeg nélkül nem tudnak mondatot se kezdeni, se befejezni.
Meg a kifinomult értelmiségiek egy része, akik már annyira túlfinomultak, hogy az oroszlán se enné meg őket, egészségügyi megfontolásokból mert már egyikük sem bio….
De ez sem érdekes, ez csak az ügy technikai része, a nagy baj az, hogy a magyar nép még a mai napig sem hajlandó megérteni, hogy ami az orra előtt folyt, az bizony puccskísérlet volt.
Tehet erről elsősorban maga az áldozat, az MSZP meg a liberálisok Gyurcsánnyal az élen, aki valamiféle elvont szépségeszmény jegyében hagyta a hiénákat randalírozni, és csak az isteni szerencse mentette meg az országot attól, hogy ne jusson Ukrajna sorsára, belőle meg ne legyen Janukovics, mert igény lett volna rá. 

A puccs valamely csoportnak a hatalom erőszakos megragadására alkotmányellenesen, előre eltervezett módon tett kísérlete.
Az állam működésének van egy rendje, a puccsisták ezen bátran átlépnek, aztán vagy győznek és akkor a puccsot forradalomnak minősítik, vagy vesztenek és akkor egy darabig ülnek, mint ketrecben a túzok, mert a hatalom erőszakos megragadására tett kísérletet semerre sem szokták díjazni,kivéve Magyarországot.
Itt az állam rendjének fenntartását vagy eszement diktátorok biztosítják, vagy néhány ábrándos tekintetű értelmiségi kiolvassa a Micimackót és onnan próbálja meg a működőképes és demokratikus állam modelljét levezetni – utóbbi nagyon ritkán sikerül.

A puccskísérlet egyik meghatározó tulajdonsága az előre eltervezettség, és erre derült most fény, merthogy ezidáig a Fidesz tagadta ezt vadul – azt állítva, hogy a nép spontán felháborodása volt az, ami a pesti utcán történt, holott az eseményeket ők generálták, ők irányították, maguk előtt tolva a csőcseléket.
Aztán mikor az első nekifutás nem sikerült, akkor átmentek durvába és első ütemben nekiküldték a gladiátoraikat a televízió-székháznak, majd szétverték ötvenhat ötvenedik évfordulóját, bizonyítva ezzel a külföld előtt (ötven állam és kormányfő tisztelte meg az országot, aztán persze hanyatt-homlok hazarohantak…), hogy itt éppen forradalom van.
Azét az ötvenhatét, melyből az egész mai Magyarország – tévesen, egyébként - a legitimációját eredezteti, és amelyikről csak csorgó nyállal tudnak beszélni a turulbanszületettek – hányinger.

Hogy miért nem merte a puccs szót eddig senki kimondani, az komoly rejtély, nyolc éven át mindenki körbemaszatolta a témát, holott végig nyilvánvaló volt, hogy mi történt.
A magyar értelmiség meg szépelgett meg helyezkedett – a félnótás műsorvezető szerint visszahúzódott a magánéletbe, mint ő is a rendszerváltás előtt, deutálom az ilyen önbecsapó szerencsétleneket…
Mindenesetre most két-három politikus végre kimondta, kimondja az igazságot, de a közvéleményt ez egyáltalán nem érdekli, mert érdekesebbnek véli a kérdést: Járt e Cecil a Török utcában.
A média előráncigálja a lejárt szavatosságú méltóságteljes nagyasszonyt, akinek a helye pedig éppen Király B. Izabella mellett van a történelmi panoptikumban, ott kellene sírdogálnia és az Úr bocsánatát kérni a baloldallal szemben nagyravágyásból elkövetett bűneire, és ezekben még nincs is benne az őszödi beszéd átjátszása Orbánnak.

Mindenesetre, ha a baloldalnak lenne csepp érzéke a kommunikációhoz, akkor a 2006-os őszi eseményeket nemes egyszerűséggel mindenki egységesen puccsnak kellene, hogy nevezze, a Fidesz prominenseit pedig puccsistáknak, hiszen azzal, hogy beismerték, hogy ők indították el a zavargásokat, elismerték a demokratikus állam megdöntésére tett kísérletüket is – de még mindig nem látok egy feljelentést.

Elvált és újraházasodó barátaimnak szoktam mondani, hogy az ember elkövethet egy hibát, de kétszer ugyanazt elkövetni, az már nem hiba, hanem ostobaság.
Nem lenne szabad már megint ennyiben hagyni a dolgot, ellenben el kellene kezdeni spekulálni Kádár kromplilevesének mélyebb értelmén…
Most kellene elkapni a grabancukat, különben itt olyan ország lesz, ahonnan menekülni kell.
A papagáj is azt mondta, mikor otthon akarták hagyni disszidáló gazdái: vágj le, tömj ki, csak el innen!
De azért jobb lenne maradni...


 http://www.pupublogja.hu/2014/02/puccs.html

2013. december 20., péntek

Segélykiáltás


2013 DECEMBER 18 9:42 DE.
99 COMMENTS
Közlöm az alábbiakat, azzal a kiegészítéssel, hogy mostantól a futballisták és a stadionépítők gyerekei nem éheznek, mert a nagy córeszben Debrecen és Magyar Világváros, Felcsút után Szombathely is stadionra kapott milliárdokat. Nem az a fontos ebben, hogy szart se ér a magyar foci (egyet sem léptek előre a legjobb magyar csapatok a nemzetközi kupákban), hanem, hogy sejthető: ezekből a milliárdokból a fele se lesz stadionra költve, a többi visszakerül Simicska hadúrhoz, akin keresztül tovább gazdagodhat az Orbán család, de nemcsak a vér szerinti, hanem a megélhetési politikus bűnözők nagy családja, az, amelyikben OV a keresztapa, mint az csukott szemmel is látható. Közben még azokat is kitúrják a munkahelyeikről, akik szakmai múltjuk és tudásuk alapján simán verik a helyükre kerülő Fidesz közeli mutyikosokat, és hát azok sem kapnak állást, akiknek közük sincs a szocikhoz, és a mára köddé lett szadeszosokhoz, miközben OV százezres nagyságrendben ígért munkahelyeket. (Kiknek, OV? Kiknek?..) Mert az övéi már mind állásban vannak, és ott is maradnak, mert friss betonba süllyesztett karosszéket nyomott alájuk.
Bandó Nagy András
Nagy Bandó András
Szégyen, istentelen szégyen egy olyan embertől, aki a rendszerváltó év nyarán bátran és reményt keltően szónokolt Nagy Imre sírjánál. Szegény Imre bácsi forog a sírjában, és ha ezt látná, bejelentené ismét, hogy csapataink harcban állnak, de már nem az oroszokat akarjuk kiverni (azokat nem kell kiverni, OV lekoppintja azt, ahogy ők csinálják a “demokráciát”), hanem azokat, akik négy évtized kommunista diktatúrája után képesek voltak a demokrácia leple alatt újabb diktatúrát kiépíteni. Nem túlzás: mocskosabb eszközöket használnak, hiszen őket nem úgy pakolták fölénk, mint a komcsikat, hanem megválasztatták magukat, az ő szeretett népük által. OV a tervezett tettei legalizálásáért visszaigazolást gyártott le, amikor személyre szóló leveleket küldött szét, kvázi a nemzeti együttműködést dokumentálva a semmire sem jó kérdőíveivel. Így akarta a nép az alaptörvénynek nevezett akármit.
Így akarta a nép mindazt, ami OV számára volt fontos. A nép már megint megfelelési kényszerben húzta be az X-eket, támogatva a szeretett vezér pénzszerző és igazolandó tetteit és akcióit. A minap egy háromdiplomás férfiúval beszélgettem. Igaz, színes (de gusztusos) tetoválás borítja a karjait, ami nem lehetne kizáró ok, de nem veszik föl az imádkozó sáskákkal töltött magyar nemzeti iskolákba, fizika, számítástechnika, testnevelés végzettséggel, miközben elfogytak a fizika tanárok, mert ki a szart érdekel ma a fizika, ebben a fülkeforradalmár országban?… Még tűzoltónak sem vették föl a tetkói miatt. Ugye, milyen jó kis országban élünk? A tűzben ragadtakat nem mentheti ki a tetovált karokkal segíteni szándékozó tűzoltó, csak az, amelyiknek Krisztus kereszt lóg a nyakában, és OV-hoz imádkozik a halálát okozó füstmérgezése előtt. Most aztán ők, a tetkós és felesége is itt hagyják ezt a pazarló, elvtelen országot.
Maradnak persze jó emberek, amolyan Kerényi-félék, akik magas fizetésért büntetlenül buzizhatnak, meg gárdisták, akik úgy oszlottak föl, mint Jézus teste: poraikból föltámadtak, léteznek, és amilyen mázlijuk van, azt követően, hogy a szocik megcsinálták a jobbik parlamenti helyeit, most a Fidesz, OV-ral az élen növelni fogja a számukat.
Másik barátom, magas szakmai végzettséggel minimálbér alatti “fizetésért” dolgozik napi 12 órákat, több tucat embert igazgatva egy pécsi építkezésen. Csak azért nem írom ki, hogy melyiken, mert ott, éppúgy, ahogy az összes építkezésen (OV által egekbe emelt építőipari fejlődés, és az ezt dicsőítő himnuszai ellenére) kényszerű csalók próbálnak megélni és hasznot termelni abból, amit meghagytak a beruházásnál a csúszópénzek visszaszolgáltatását követően. Elég, ha a munkavezetők megérzik az ellenőr NAV-osok szagát, szertefutnak a legálisan dolgozó melósok, alig marad valaki az állványokon és a gépeken. Csalók ezrei próbálnak megélni OV NAV-jával és Nagy Családjával versenyezve és lépést tartva. Nem tehetnek mást, éhen mégsem dögölhetnek, és ha már itthon maradtak (egyelőre), szeretnék elérni, hogy nem fillérekért robotolnak ezerszer annyit, mint az Igazságos Mutyis király udvartartása.
A mi igazságos királyunk nem hogy álruhában, a sajátjában sem mer az ő népe közé vegyülni. Illetve a sajátjai közé még csak kimerészkedik, kézcsókra emelhető kezét magával hordva, ha előtte megtisztították a terepet az “ellenségtől”, a “nem magyaroktól”. Nagy baj van abban az országban, ahol ekkora védelem kell az ország első számú vezetőjének védelméhez!
Emlékezzetek Ceaucescura és Elenára! Reszketve féltette a tyúkszaros életét! Hát tessék, most választottunk magunknak csillagot, és az országúton a szekér a négy ökörrel lassacskán ballag a totális diktatúra felé. Mégis, mégis van remény! Muszáj ezt mondanom, mert az nem lehet, hogy mi, magyarok, akik nem vagyunk hajlandóak se OV seggét nyalni, se elveinket föladni, jövőre, talán utoljára megmutathatjuk, hogy az igazi magyar emberből van, és nem bábból fejlődik hernyóvá, egyfajta fordított metamorfózissal, hajdanvolt pillangó létéből.
Emberek, továbbítsátok a fentieket sokak felé, terjesszétek, azt se bánom, mert ami most van, nem maradhat így! Mielőtt bárki nemzetietlennek nevezne: a lakom tele van nemzetiszínű szalagokkal, kokárdákkal, csak hogy naponta érezzem, még mindig az én hazám, ahol élek! Imádom a hazámat, másképp a fentieket le se írtam volna! A népet egyben tartó magyar nyelvet ápolom, a magyar gyerekeket nevelem a jóra, a jobbra, nekik írom a verseimet, mert ŐK A JÖVŐ!!! (És nem a stadionépítéssel hazudott magyar focié!)
OV-nek pedig üzenem: Samuel Johnson így vélekedett: “A gazember utolsó mentsvára a hazafiság.” Sokan mondták: nekimentem OV-nek. Nem akartam. Kétszer adtam voksot nekik, mert először HITTEM, hogy tisztességes, másodszor pedig BÍZTAM, hogy aki elsőre elcsellózta a becsületét, másodszorra talán mégis vissza akarja szerezni. Állítom: a Fidesz és az OV-csapat 24 év alatt összetarhált vagyona helyrebillenthetné az ország gazdaságát. (Hát, még ha mellé a szocik és a volt szadeszosok is odapakolnák, amit magukhoz vettek.) Megvannak a jóra fordítható milliárdok, már csak a jó és tisztességes szándék, és alázatos, erélyekkel megáldott emberek kellenének ahhoz, hogy ország legyen ebből a letarolt medencéből.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Talpra magyar! És ahogy egyszer már írtam: (OV-tól) Isten óvja Magyarországot!
Nagy Bandó András

2013. december 16., hétfő

Csak addig menj haza

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...


Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!


Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!


S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...


Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !


Ismeretlen szerző műve

2013. augusztus 20., kedd

Honvágy

Ez alkalommal teljesen egyértelművé vált előttem, hogy a honvágyat a magány szüli, vagy épp erősíti. A honvágy a szó hagyományos értelmében csak külsőségeket takar. Dombokat, tavakat, épületeket. Szerintem igazából senkinek sem ezek hiányoznak, hanem sokkal inkább az otthonmaradottak. A tevékenységek, az arcok, a társaság, a szeretet. Ha egyedül tengeted a napjaid idegenben, mert pl váltott beosztásban dolgoztok a pároddal, és senki sincs körülötted aki beszélné a nyelved, akkor sokkal jobban hiányzik minden és mindenki, mint ha együtt szívsz valakivel akit szeretsz. Persze ez a hiány enyhíthető rengeteg szkájpolással, viberezéssel, meg hasznos elfoglaltságokkal. Utóbbiak jelentik a kiutat tapasztalatom szerint a borongós hangulatból, a boltba járás, kirándulás idővel átveszik a szabadidőm felett az irányítást, ahogy tavaly a szabadidőm hiánya, és a Dettyvel való pizzériába járás is tette. Persze ehhez még kell egy kis idő, most az otthon elvesztése / nélkülözése felett érzett fájdalom néha még dominálni tud, és csak ülök itt és f#szságokat írok a blogomba. De holnap már megyek boltba, vagyis igyexem, és ha kialudtam magam akkor Boxmeert is bejárom kicsit. Most pedig fél óra múlva irány a "ládagyár" hisz remegve várja újdönsült éjszakás linefeederét. Talán az asszonnyal is találkozok a kapuban, soha se lehet tudni :)

Click!

Innen olvassák:

free counters