Tudom, tudom, régen írtam. Egyetlen mentségem, hogy a barátnőm, a munkám, és a tépelődés a fejemben minden időmet kiteszi. De most leültem, és a lifeblog vonalat erősítendő írok kicsit arról, h mi is a helyzet. Na semmi különös ám... A kocsim betegesskedik cseppet.. igazából az akkumulátor. Meg a hűtőventillátor is. Összefüggnek. A hűtőventi túl könnyen bekapcsol, és lemeríti az akksit. Persze a generátor gyors, nagy töltését nehezen vesszi ilyenkor, és kész a baj. A hétvégén pl Petráék háza előtt nem akart elindulni, és be kellett tolnom. Ő legalább úgy látszott élvezi hogy "vezethetett". Folyamatosan ment a hűtő, Pedig a vízhőfok nem indokolta. De végülis ezt már csütörtökön is eljátszotta mohácson, ahol 40 km és fél óra állás után nem akart megmozdulni.. Ennek talán most vége, kimerítettem, és a profi villanyszerelő nagyapám által húsz éve tekercselt home made töltővel adok neki infúziót (csepegtető töltést). Most is megy a garázsban. 14V, 1A, egy darabig. Aggódom, mert július elsején tervezünk Horvátországba utazni, és ha addig új akksit kell vennem, akkor nem leszek vidám. Mellesleg jövő héten tartandó a BJ KIK ami már most is kitölti a gondolataim, az imént fejeztem be pl a pontösszesítők formázását aminkek azért elég sok követleménynek kell megfelelniük, nagy lesz a felelősség rajtam, és a kollégákon is. Nem is tudom mi lenne velem Petra nélkül, aki a bizonyítványkitöltéseken edződött gyerekkorától, és segítségemre lesz az adatrögzítésben. Minden közeli ismerősöm tudja hogy ez mekkora megtiszteltetés a rendező megyének, milyen kritikusak a meghívottak, és mennyi állami pénz elköltésével jár. Tehát iparkodunk mindneből a legjobbat nyújtani, lesz itt Mecsextrém látogatás, állófogadás hotelben és tvtoronyban, pazar ebédek, villásreggeli, légkondicionálnt sokcsillagos hotelszobák mindenkinek, ügyesen szervezett lezárások, személy és vagyon védelem, és ami a legfontosabb; tiszta, és technikailag átgondolt verseny. Csupán 3 nap, de a végrehajtó állományak az év legfontosabb eseménye. Hogy ne csak a rendezvényen, a kocsin a nyaraláson, és a kedvesen járjon az agyam, délután bringára pattantam, és tettem egy kisebb kört Baranyában. Íme az eredmény:
Virágzás
Home, sweet home
LÁMA!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hagyj üzenetet :)