Les nouveautés

Elkészült a konyha nagyinál. Képem nincs róla, pedig már több mint egy hete glédában áll minden, fehér mint a hó ami most már végre olvad (és még én írok kritikákat képzavarról). A fotókat talán nem is nekem kéne posztolni, hiszen van annak a lakásnak állandó lakója, annak a lakónak pedig blogja. Bizony Nagyi, várjuk a képeket!

Ezen kívül enyhe pangás mutatkozik így szemeszter elején, de legalább a társasági élet mozgalmasabb mint egy vizsgaidőszakban. Tegnap népes társasággal vonultunk fel E albérletében, és mint az idevonatkozó poszt is mutatja jól voltunk, kivéve a betegeket, akiknek jobbulást. Azt hiszem voltunk a körben páran akik jobban megismertük egymást mint ez eddig jellemző volt, és minden tekintetben építő jellegű beszélgetések folytak le hajnalig. Ma további izgalmas eszmecserét folytattam rég látott Jankával, akivel valóban régen találkoztunk, hisz megkérdezte mi újság Szegeden. Aki nem ismerné őt, annak elmondom hogy 17 éve ismerjük egymást, együtt töltöttük gyerekkorunk legvidámabb éveit, és míg én elkallódtam, ő megvalósítván önmagát immáron negyedéves állatorvostan hallgató. Bár nem vagyunk olyannyira naprakészek egymás életének eseményeiben mint Veletek, drága olvasók, mégis mindig új megvilágításba helyezi életem fontos állomásait, segít távolabbról szemlélve, mának élve, egyszerűbb döntéseket hozni.

Itt kell megjegyeznem hogy a múlt hét folyamán gyarapodtam egy csodás (és egyesek szerint elsőre meglepően nagy) casio szintetizátorral, ami közelebb hozott valamivel elveszett önmagamhoz. Fájó pont volt mindig is a tíz éve elveszített hangszerem emléke. Valahogy gyakorta felmerült bennem, és muzikális rokonaimban, hogy kéne játszani, de nem volt min. A család büszkeségét jelentő, és anyagi hozzájárulása révén a Schmidt ágat illető páncéltőkés Belarus pianínó a pécsi lakásban maradt, és mivel mélyen áron alul, használtan vettem az új hangszerem olcsóbb volt, mint vidéki házunkba szállítatni az “igazit”. Mindemellett nagy élmény régi slágerek hangszerelését utánozni, ami egy zongorával sajna esélytelen.

Ma pedig szüleim legújabb, -húgom első megnyilvánulása által sznobizmusnak bélyegzett- aktív szénnel és három lépcsős fizikai szűréssel operáló víztisztító kancsóját teszteltem, nem tagadott szkepticizmussal. Nos jelentem, engem meggyőzött a kis készülék. Töltöttem egy pohár szűrt vizet, és egy pohárral a csapból egyenesen. Nem elég, hogy Orfűn áradáskor a csapból is zavaros, sárgás-agyagos víz folyik, ezt az egyébként kiváló minőségű forrásvizet a minőségromlás biológiai következményeinek minimalizálása érdekében még a pécsi-szegedi szintet is meghaladó mértékben klórozzák. Nos be kellett látnom hogy a fentiek nagyban csökkentik egy pohár frissítő víz élvezeti értékét, amit a viszonylag olcsó berendezéssel maradéktalanul helyreállíthatunk, sőt, fokozhatunk. Mindezt egy kis környezettudatossággal már könnyen eladták a marketingesek családomnak is, hisz nem keletkezik az ásványvíz fogyasztás melléktermékeként mérhetetlen mennyiségű PET palack. Nyerő érvnek bizonyult továbbá a márkázott ásványvizek ellenértékének megtakarítása is, mivel számításaink szerint a szűrők előírás szerinti cseréjével is fele akkora költsége lesz egy liter ivóvíznek mintha a boltból cipelnénk haza. Most már lelkes vagyok, látszik? Akkor sem fogom leírni a márkanevet, akkor sem csinálok még ennél is nagyobb reklámot!

Inkább megyek, és nekiállok szépen sorban tesztelni az idei év első nagy pc-játék címeit, mint a Bioshock 2, AVP3, Mass Effect 2, és még sorolhatnám. Az intro posztban tett ígéretemtől eltérően, eddig nem kaptak helyett itt sem hardver sem szoftver tesztek, és ez talán a jövőben sem fog megváltozni. Vagy változzon?