A napokban a szokásos problémák jelentkeztek az orfűi vízszolgáltatással. Kifogy a tározó (most épp az olvadás -> leállt szivattyúk okán) és több napi zavarosság után már nem is folyik a víz. Szerencsésen kilábaltunk ebből az állapotból, még tegnap előtt, kijavították a hibát. Majd tegnap farkast kiáltottam tusolás közben “esik a nyomás”, de megúsztam vizesen, sikeresen lefürödtem. Ma viszont mindezek után kikristályosodott a tegnapi üzemzavar oka, a Vidima Hercules kádtöltő csap. Ez természetesen csak tetézi a vízszolgáltatónk überkirályságát, minden bizonnyal független tőle. Isten sem tudja tán miért, de a csapunk meleg víz szolgáltató képessége mára úgy ahogy van megszűnt. Kizárólag hideget képes engedni, mind a zuhany kimeneten, mind a kádtöltő csövön. Igen, ha megjelent előttetek a kép amint szitkozódva, meztelenül hordom egy lavórral a meleg vizet a mosdótól a kádba, akkor sikeresen elképzeltétek a valóságot. This is how it happend. Persze miután húsz percig szenvedtem a kádtöltőből folyatott hideg és a mosdótálban hordott forró víz arányának beállításával, szomorúan konstatáltam, hogy az egyébként hatalmas térfogatú (így nagyon lassan feltölthető) sarokkádban felgyülemlő víz az elmúlt napok hálózati hibái miatt sárga, konkrétan emberi vizeletre emlékeztető színű volt. Végül kénytelen voltam ezt az állapotot elfogadva, a sáros lében lecsutakolni magam, minden maradék emberi méltóságomtól pedig most fosztom meg magam, midőn a történteket közkinccsé teszem. Két pozitívumot azért kiemelnék: csak ketten vagyunk ma este itthon – most anyám ismétli az általam kifejlesztett procedúrát káromkodva-, és a csaptelep alig több mint két éves. Így a fárasztó kutatás (minden építési dokumentáció és számla feltúrása) után előásott papírjaival holnap kicseréli a három év jótállást vállalt forgalmazó. Remélem. Majd leírom milyen kálváriát kellett járni, és elmentem-e Bulgáriába az új csapért. Folyt.-köv, tuti nem ilyen egyszerű.
Ó és bár erről valszeg nem tehetnek, csókoltatom a DRV zRt.-t is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hagyj üzenetet :)