Felkészülni

Ezesetben a télre. Ma konstatáltam hogy a tél eljött, még ha 30°C felett is járnak a nappali maximumok. Ugyanis a nyár végét – ami nálam gondolati síkon a téllel azonos – minden évben jelzi az a nap, mikor a turisták ezrei visszatérnek kis falunk természetközeli csendjéből (Adele – Rolling in the deep bömböl 24/7) az amsterdami és berlini irodaházaikba, budapesti és pozsonyi panellakásaikba zárják gyerekeiket, és kötelességtudóan sorba állnak a Tesco “vissza az iskolába” akciójánál. Olyan meggyőződéssel teszik ezt – tudván, hogy holnap után ősz lesz, hogy már az árufeltöltésben megfáradt vállas, tetovált, tuning astrás ifjú pécsiek is elfelejtenek a szabadstrandon dubstep zajokra rezegni, és Szomjas vándor helyett otthon nézik a Barátok köztöt a tökéletes testbe zárt üreslelkű barátnőikkel, akik talán már a tizenöt centis karikafülbevalót is csak szombatonként fogják felvenni. 

Akinek a lelke csordultig tele mindennel, az persze kicsit másképp köti le az energiáit. Jómagam például szintén sorozatokat nézek, és beleélem magam a világukba. Barátok közé hál’ Istennek nem egy sorozat útján képzelem magam. Sokkal inkább NY-ba vágyom, mióta White Collart nézek, és most hogy a Suits is bejött a képbe már nagyon mennék. Mikor D azt mondta hogy csak velem menne DC-be is NY-ba is, vigyorogva vágtam rá hogy megcsináljuk. Meg hát. Van valami amit kitaláltunk és nem történt meg? Ezt hagyjuk. Az elmúlt napokban –bár már lehet hogy hetek voltak- élveztem az állóvizet szó szerint, és lelkiekben. A sok szervezés, utazás és pörgés után egyszer csak kiszámítható és rendezett lett az életem. Két hete már hogy statikusan Baranyában állomásozom, és olyan örömöknek hódolok mint a fürdőzés egymagamban vagy egy-két jóbaráttal kiegészülve, biciklizés a Mecsekben, amerikai sorozatok és könyvek éjszakába nyúló fogyasztása, grillezés a kertben szűk családi körben, barkács és persze msn, szigorúan csak a legfontosabbakkal.

Március óta nem jutottam ennyi levegőhöz, folyamatos volt a történések és a gondolatok áradata mióta beültem Krisztina autójába és elindultam E-vel  Debrecenbe “műsort” vezetni. No nem mondhatom hogy unatkoztam volna, ez tény. Az pedig egy másik tény hogy szeretem a pörgést, de van az a jó amiből megárt a sok. Szívzivatarok, feladatok, felelősségek. Hosszú hetek távol otthontól, családtól, barátoktól, új felismerések, tapasztalások, még újabb feladatok és elvárások. Ahhoz képest hogy nyár volt túl sokat feleltem, magamnak. Szerepeltem, mert szerettem. Kívülről meg úgy tűnt, hogy nem teszek semmit mikor a tengerparton meresztem a seggem, vagy az aktuális barátnőm családjával vacsorázok Budán és ugyan azon a napon HÉVezek és utazom jaguárral. Úgy tűnhet hogy számomra semmiség Németországban németnek lenni, esetleg leküzdeni a valaha volt tériszonyom, vagy meztelenre vetkőzni több tucat idegen előtt, mások drága autóját vezetni, megint mások álmain tiporni és összekaparni a sajátjaim, eközben sok új embert megismerni és jófejnek lenni mindenkivel. Látszólag tényleg, és végül valóban. De míg csak nem volt alkalmam lepihenni, fogalmam sem volt hogy ez a mozgalmas nyár mennyire kifárasztott. Megint annyit tapasztaltam és tanultam mint sokan mások egy évtized alatt, és őszintén szólva imádom az utat amin járok. Ezt a nyarat sem bántam meg, és ha ragaszkodom az állításomhoz hogy már tél van, akkor ahhoz is ragaszkodnom kell hogy ez a nyár Debrecenben kezdődött és eddig tartott, így volt kerek, és ami még jöhet az csak ráadás.

Mert most másnak jött el az ideje, most újra a blogom gyarapítom az irodámban (je veux dire a szobámban) ülök hajnalok hajnalán, csak az akvárium és a monitor fénye világítja be az indokolatlanul nagy helyiséget. A szokásos katonás rend közepén ücsörgök egymagam, előttem egyetemi papírok frissen aláírt példányai, az iratokon keresztben egy toll és a mobilom, mellette a tanrend stúdiógyakorlatokkal, szakmai idegen nyelvvel, közgázzal és mindennel ami szemnek szájnak ingere. Ha nyár lenne, akkor térképek, és több száz horvát kuna heverne ugyanitt, a sarokban búvárruha lógna. Ehelyett én fogok lógni, már el is készítettem a nyújtót ami a téli erőnléti edzéseim központi helyszíne lesz természetesen az ANK Sportegységet kiegészítve. A nyújtó nem egy bonyolult tornaszer, de az előállítása módfelett macerásnak bizonyult.. annyit fűrészeltem, és reszeltem, és csiszoltam, hogy vízhólyagot kaptam mielőtt először kipróbáltam volna. Mindenképp hatásosabb mint a pár kilós kézisúlyzók, ha a teljes súlyomat kell emelgetnem, nem? Rám fér.

Hát igen. A tervek készek, a szálak elvarrva erre a szezonra. Épp az imént sikerült felvennem az utolsó idén elvesztett fonalat is, az F&A által fonottat. Némi megnyugvással tölt el ha meglátom a szigorúan titkos rációt egy olyan nő tettei mögött akit sosem értettem, és bár fogalmam sincs a szálak hol futnak össze és mi féle szövet lesz belőlük, azt jól tudom hogy engem efféle kelmével már nem lehet sem behálózni sem pedig letakarni, így mondhatom őszintén és szabadon: nem is érdekel. Hasonló béke és harmónia lesz rajtam ilyenkor úrrá minden évben. Tavaly ilyen tájban írtam a Mélységes című bejegyzésem, és valóban. Sokkal inkább van vége számomra egy évnek itt, mint Szilveszter napján. Ilyenkor van itt az ideje lezárni, és újra nyitni, ilyenkor van itt az ideje félretenni a napi hedonizmust, az összes reményünket az értelmes folytatásba és szebb jövőbe vetni, bátran, emelt fővel, az emlékek adta erővel vágni a zord télbe. Éljen a következő nyár, és minden amit addig elérünk, drága barátaim!