2009. augusztus 22., szombat

István a király

Idekívánkozik napok óta egy bejegyzés, ami tőlem, meg általában a magyaroktól is, szokatlanul pozitív hangvételűnek ígérkezik. Augusztus 19.-én a pécsi SzIT-en volt szerencsém megnézni a Társulat élő fellépését. Minden közeli barátomnak elmondtam már mekkora élmény volt, de most az egész nyilvánossággal szeretném megosztani: A színészek (énekesek?) csodás alakítást nyújtottak, és bemutatták tudásuk legjavát. A hangosítás példátlanul jól sikerült, ami lássuk be, ingyenes szabadtéri rendezvényekre nem jellemző. A többi technikai elem is kifogástalan volt, LED kivetítők, forgószínpad… Minden ami szem-fülnek ingere. Mint nézőre nagy hatást gyakorolt rám az előadás helyszíne is. A fellobogózott és kivilágított Székesegyház tövében állva, több tízezres tömegben hallgatni a jól ismert dallamok útján elregélt történetet, valóban emelte a közelgő ünnep, augusztus 20.-a fényét. Jegyezzük meg hogy a helyi egyházmegye szervezésében került megrendezésre mindez, és mondjunk köszönetet a püspöki hivatal munkatársainak a színvonalas szervezésért! Istvánt Feke Pál, Koppányt Vadkerti Imre, Saroltát Éder Enikő, Gizellát Simon Boglárka, Rékát Herczeg Flóra játszotta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hagyj üzenetet :)

Click!

Innen olvassák:

free counters