Üdv srácok, ím időt szakítok végre hogy megosszam veletek legújabb élményeim.
A szombati nappal kezdeném a megemlékezést, ami éjszakai érkezésünket tekintve korán, reggel nyolckor kezdődött. Átmentünk a két háztömbbel mellettünk élő vietnámi családhoz, akiknél J a lakáskulcsait hagyta megőrzésre. Jól elbeszélgettek, igyekeztem én is követni az eseményeket. Érdekes volt hallgatni a magyar és a vietnámi akcentust az elzász-lotaringiai Francia nyelvbe épülve, amint technikai kérdéseket feszegettek. Kilyukadt benzintank, és hibás mágneses mikrokapcsolók voltak az eszmecsere tárgyai. Miután elfogyasztottuk narancsleveinket, újból a hideg Moselle megyei utcán haladtunk, egy kocsimosóhoz. Az épületek, járművek, a 16 fok és a felhős ég miatt egészen Angliában éreztem magam mikor arra vártunk hogy az automata mosó tisztára nyalja a C5-öst. A közelben bementünk egy használt áruk készpénzes adásvételével foglalkozó üzletbe, majd még kettőbe. Sokat tanultam a helyi régiségektől, bútorokról, porcelánokról, és kinéztem magamnak 50€-ért egy csodás Yamaha erősítőt. A következő utunk Nazmi Abdul-Hamib bácsihoz vezetett, akit élete 88. évében találtunk a háza tetején, kéményt javított. Leplezetlen örömmel fogadta a mórahalmi termesztésű paprikát, amiből egy 10 kg-s zsákkal hozott neki J Magyarországról. Nagy ezermester az öreg, török származása ellenére a kertjéről, műhelyéről mind a sváb nagyapám jutott eszembe. A magyart erős szegedi akcentussal beszélő bácsi bevezetett minket a kémény helyreállítására vonatkozó terveibe, majd megérkezett Natacha, akiről megtudtam, hogy az orosz cári család leszármazottja, voltaképpen egy trónfosztott hercegnő. Nazmi feleségével, Hueguette-el együtt kiváló magyar töltött paprikát szolgáltak fel ebédre, kellemesen elbeszélgettünk. Hueguette megértett mindent amit németül mondtam, iskolában tanították neki a második világháborús megszállás alatt a nyelvet. Meglepő, hogy mennyire nyitottan fogadták német származásom, és szerintem egyedül számomra volt kellemetlen németül beszélni egy olyan idős hölggyel akit tudtommal fizikai erőszakkal kényszerítettek, hogy ezt beszélje anyanyelve helyett. Beavattak a francia étkezési szokások családias, nem protokolláris mélységeibe, miszerint az előétel könnyű sós sütemény, és/vagy saláta, ez után húsos főétel következik körettel, amit illik eltávolítani a tányérról nyomtalanul, pl. kenyérrel kitörölgetni, mert utóételnek valamilyen helyi termelésű sajt következik ugyan azon terítékre. Desszert gyanánt gyümölcsöt kaptunk, Natacha egyik házának kertjében termelt szilvát. Innen Józsi BMW túramotorján Pont á Mousson-ba látogattunk, fotóztam a vasművet, ahol a pécsi, és orfűi csatornafedelek is készülnek. A város gyönyörű templomokkal, és hidakkal büszkélkedhet, a település látképének méltó háttereként pedig a Mousson hegy szolgál.
Ellátogattunk Józsi fiaihoz, akiket meglepett az érkezésem, de még jól tudták ki vagyok. Örömmel fogadták a magyarországi souvenireket, és hosszan meséltek a barcelonai nyaralásukról. Kellemesen változatos lotaringiai tájakat szélsebesen magunk mögött hagyva Nancy városába indultunk, ahol Csaba, és Barbara várt minket, kisfiukkal. Természetesen nekik is vittünk a magyar paprikából és kolbászból, amiből Csaba kiváló tojásos lecsót főzött, és még egy házi pizzát is sütött saját ízlése szerint. Miután Barbara lefektette a babát aludni, éjszakába nyúlóan beszélgettünk bevándorlásról, jogi kérdésekről. A jelenlévők példájából és az asztalon éjfélre elterülő papírok sokaságából megismertem a francia családjog mélységeit, a csecsemőgondozás rendszerét, láttam Livre de famille-t (családi könyv) anyakönyvi kivonatokat, magyarországi követségi pecséteket, és végül még Jaques Chirac kézjegyét is megtaláltam, azon az oklevélen, melyben Csaba francia állampolgárságát deklarálta. Éjjel még ellátogattunk Nancy belvárosába, ahol elvegyültünk a szórakozó fiatalok közt. Nagy élet van szombat este, kulturált küllemű emberek, köztük feltűnően csinos, sajnos dohányzó lányok lepik el a tereket, bárokat, drága és elegáns ruháikban pompázva. A kellemes este után háromnegyed óra motorozás várt ránk Montigny lés Metz felé az autópályán. Ezt nem is tudom leírni, mert aki még nem motorozott autópályán az nem tudja mit hagyott ki, de az sem értene meg, aki nem motorozott még éjszaka, 140-150-es tempóval. Hát nem sokáig zavart hogy 11 fok van. Kissé átfagyva, egy gyors tusolás után bújtam ágyba, így a fáradalmak kipihentével a vasárnapom délelőtt tízkor kezdődött. Békés, franciás délelőtt volt, a napi sajtó átolvasása és a heti autós magazin befejezése után a belvárosba vettük az irányt, egy Steinhoffer nevű szendvicseshez. Pár óra séta után leültünk a St. Étienne katedrális mellett, hogy megvárjuk a Mirabelle ünnep felvonulóit. A mirabelle, egy szinte csak itt termelt gyümölcs, a magyarok által is ismert ringló szilvához hasonlít leginkább. A környéken pálinkát, tortát, lekvárt, és bármit elkészítenek belőle, amit csak egy szilvaféléből lehet. A rendezvényről hamarosan videót is láthattok. Még a délután folyamán -ismét a BMW moci nyergében- a Montsec település felett található első világháborús amerikai emlékműhöz siettünk. Bár a siettünk kicsit túlzás, hisz, megálltunk mirabelle-t lopni egy ültetvényen, és egy reptérre is behajtottunk.
Az emlékmű és a története lenyűgöző. Hogy mást ne mondjak, a második világháborúban németek foglalták el, és mivel stratégiai fontosságú dombtetőn áll, az amerikai hadsereg a saját létesítményét kényszerült bombázással lerombolni. Mára az ilyetén vérontásnak nyoma sincs, csak a büszke oszlopcsarnok magasodik a táj fölé. Hazafelé egy arab kebabostól hoztunk vacsorát, amit a tv előtt, az igazi st tropezi csendőrök szolgálatát bemutató riportműsor alatt fogyasztottunk el, kólával gazdagon lekísérve. A mai napom ehhez mérten nem volt mozgalmas, csupán 25 km-t sétáltam Metzben és a környező kisvárosokban, képek jönnek erről is. Persze a hideg idő egyelőre búcsúzni látszik, (30 °C-ot mértek ma a közterületi kijelzők) a lombok már sárgulnak a parkokban. Hazafele jövet találkoztam Józsival, így bevásárlás után megnéztünk egy botanikus kertet is. Nos.. már várom a családom látogatását, és legszívesebben mindenki mással is megosztanám az élményeim mert: ezt egyszerűen látni, szagolni, hallani kell!
El áll a lélegzet!
VálaszTörlés