Normál capuccino

Ma Ancsival kávéztunk. Ez olyan “túlságosan-regényes-magánéletet-feldolgozni-segítő-csoportterápia” volt. Ránk fért. Bár már előtte jól voltam, állítólag ettől ő is jól lett. Én is jobban lettem tőle. Még a jónál is jobban. De már tegnap is jól voltam, vagy ezt már mondtam? Az említett kétségek és egyébségek a múltba vesztek, remélem örökre. Kicsit más színben látom a dolgokat. Kellemes az időjárás, két hét múlva nyaralás, és megkaptam az Oktatási Hivataltól is a regisztrációs csomagot. Igen, most már benne vagyok az egyetemi felvételi eljárásban, oly sok frissen érettségizett leendő kollégával együtt. Kár hogy én már öt éve túl vagyok ezen. Bizony, idén érettségi találkozó, és elvállaltam a megszervezését. Hát néha bánom. Elég nehéz kiválasztani egy időpontot ami mindenkinek megelégedésére szolgál, folynak az egyeztetések, és úgy látom a megoldások halmaza üres. Biztos nem lesz ott mindenki. Persze mindent megteszek hogy elkerüljük a kudarcot, és pozitív emlékeket őrizzünk (és elevenítsünk fel) az idei alkalomról a következő évtizedekben. Egyébként nem csak a középiskola meg az egyetem van a világon. Ez alkalommal itt is jegyzem, hogy pont egy hete megszereztem a személy- és vagyonőr szakmát, három jeles osztályzattal zárva a tanfolyamot. Ez a tény segített az elhatározásban, hogy soha többé diákhitel, és hogy ezt meg is tudjam valósítani, még a nyáron belépek a “szakmabéli barátaimat” tömörítő kamarába, és munkába állok amint lehet. Nagy terveket szövök, például nemesfém befektetésekről, és államilag finanszírozott egyetemről. Sajnos utóbbinak feltétele a magyar állampolgárság, így a német állampolgárságom éppen függ valahol a semmiben. Nem is olyan nagy baj ez, mert ma már majdnem büszke voltam a magyarságomra. Legalábbis nem szégyellem. Pécset és Orfűt semmiképp sem. Jártamban keltemben, az igényesen kivitelezett köztereken, újonnan átadott utakon a Francia-hon vágyam is elmúlt (Dórinak jelzem, hogy azért még visszatérünk Lorrainebe, mert Nancy nem csak egy stadionból áll), és a német nemzeti érzelmeim is elcsitultak. Minden a helyére került, itt kérem most már nem csak a rendszámtábla EU-s, hanem a környezet is. Persze hogy sokan belekötnek a városrendezésbe már tervezési szinten, azt is meg tudom érteni. Egyéb helyzetben utálnám érte az egész országot, hogy itt még most is csak elégedetlenkedni lehet, de most nem. Mert ez Európa. Az elégedetlen hangok ugyanígy felcsendülnének Hamburgban vagy Dijonban is.. Fel is csendülnek, csak mi innen nem figyelünk rájuk. Éljen a demokrácia, a választások, a kormányok, az EU, az euró, és persze a megbonthatatlan konzerv!

Indokolatlan állatkás képek: