The Playbook

Csak azért ez a címe, mert kaptam egy Playbook példányt a suit-up-szervező kollégáktól, amiért hálás vagyok. Arról nem tudom mennyire tehetnek, hogy az utcán még mindig naponta (többször) felismernek, megállítanak, utánam szólnak idegenek.. Furcsa volt eleinte ez a local celebrity dolog de azt hiszem megszoktam, és már nem frusztrál. Ha nem ismernek fel akkor azt élvezem, ha meg igen, akkor azt. MÓKA. Vicces volt látni a tesók arcát mikor McDben vacsoráztunk pár hete és másodjára-harmadjára is “tini rajongók” asztalára kerültem. Azt hiszem még ők is élvezték :) Ez van ha az embert szájára veszi a tömeg. Na de nem félreérteni, minden lehetőség ellenére csak egy Blair vesz mostanában a szájára, ahogy G öcsém kiválóan megragadta a lényeget: “házas ember” vagyok. Persze csak ami a hűséget és a mindenen osztozást illeti. Osztozunk időn, kaján, ágyon, tudáson, gondolatokon. Ez utóbbi miatt nem említettem Blairt sokáig itt. Tudjátok ha valaki már a kapcsolata első hónapjában megosztja a párjával minden gondolatát regardless of bántó vagy jóleső szavakban tör majd ez felszínre, rengeteg válságot és boldogságot vonz kettejük életébe, ezzel bizonyos szintig némi bizonytalanságot is. Tiszta érzelmi hullámvasút. A kiegyensúlyozottsághoz pedig mindezt át kell látni, el kell fogadni, és igen. Ha van egy blogod le is kell írni, hogy mások okulására szolgálhasson. A mi teljesen normális “randizgatós” kapcsolatunk már egy-két hét után olyan fordulatokat vett, hogy egymás múltjának legsötétebb foltjait és legmélyebb poklait ismertük meg, sírással, rettegéssel-reszketéssel, megalázó helyzetekkel, egymást újra és újra felsegítve, együtt tovább indulva. Az átbeszélgetett éjszakák, és az elmúlt alig több mint egy hónap után úgy látom, hogy ez nem normális, de jó modell. A teljes őszinteség modellje. Az egyetlen, ami nem vezet később meglepetésekhez, és csalódásokhoz. Egy percig nem igyekeztem azon, hogy Blairre jó benyomást tegyek, és ahogy fogalmazott, ő is hárpia volt az elmúlt hetekben, és ennél már csak jobb lehet. Érthető, hogy ha én jó vagyok neki tapintatlan-ízetlen-nyers formában, és nem mentünk egymás agyára, akkor szép reményekkel nézhetünk a (szebb?) közös jövőbe. Vagy nem, de az egy más helyzet lesz. Visszanyertem a hitem, amit kétségbeesettebb pillanatokban rendre el szoktam veszíteni. A hitem a sorsban, abban, hogy minden úgy történik ahogy az nekünk és/vagy a világnak a legjobb. Ha az őszinte metódus nem válik be, könnyen lehet hogy egy reggel nőtlenül ébredek. De hiszek benne, hogy amíg attól jobb ember leszek, amíg neki támaszra van szüksége, amíg mi egymásban társat látunk, addig együtt leszünk. “Vielleicht schon heute Abend, vielleicht in einem Jahr” ahogy a Knorkator énekli a Wir werden alle sterben (mind meg fogunk halni) c. számában. Nem csak élet-halál kérdésekre igaz. Ezt nem tudtam vállalni, és ezt a bizalmat nem tudtam sem élvezni, sem megadni míg kerültem az írást. Ideje beleszokni. Ideje tudnotok. A rajongóim úgy is tudnak mindent :D Apropó, szervezés alatt áll egy egész estés ‘suit up night’ az öltözz-ki-szervezőkkel és persze velem. Wingmanek jelentkezését várom a baráti körömből és azon kívülről, írjatok nyugodtan ha szórakozni vágytok öltönyös körünkben egy decemberi éjszakán Pécsett. Most pedig elmegyek ebédelni, édesanyám kiváló pörköltet főz, én pedig itthon vagyok vidéken. Délután azt hiszem elmotorozok Komlóra, meglátogatni a nagyapám… A legjobb családi körben, és a legszebb időben töltöm egyetlen napom a héten mikor nem látom “az asszonyt”. Bár ez erős túlzás, hiszen este újfent együtt leszünk. Míg a hülyeségünk el nem választ, ámen.