Gong szó

Úgy áll, hogy elkezdődött a 2011-es év is, de most már tényleg, szóval illik billentyűket ragadni. Fel is bontottam hát az első Ožujsko-t idén, és örömmel konstatáltam, hogy még mindig a legjobb. Nem hagyja elfelejteni honnan jöttem, akármilyen szőke legyek, akármennyi német sört vedeljek, a déli-keleti, erős-és-sok filozófiával főzött seritalok karakteres ízével, és Pécs-Szeged-Belgrád-Zágráb feelingjével semmi sem vetekedhet. Itt vagyok a nulla fokban, a Mecsektől északra, de a balkáni nyár Surdával, és gyerekkorom sörszagával köszön vissza. Nem feltétlen a westbalkáni, mert ugye Budapesten a helyzet fokozódik. Jeeez, kocsmahangulatom lett, mindjárt rágyújtok. Ja nincs mire.. még jó, hisz nem dohányzom, kikérem magamnak. Egy bordás atlétatrikó azért jól állna.

Reggel, vagyis mikor sikerül az ágyból kimásznom, Pécsre indulok, kamerával. Nem forgatni, vagy videózni, csak szervizbe. Mint említettem a videokamerám nem teljesen egészséges, és megpróbálkozom a gyógykezeltetésével. Érdekes vágóképeket rögzítettem húgom pénteki szalagavató ünnepségén, szeretnék belőle ország-világnak egy két-három perces összefoglalót készíteni. Nekem nagyon tetszett, a leginkább prom érzést hordozó bál volt amin valaha részt vettem. Mondjuk nem tudom miért nem várhattunk a Radnóti vagy a sárospataki Refi szervezésében hasonló színvonalat, de visszagondolva soha nem is vártam. Itt volt fényűzés, kellemes hely, finom vacsora, jó pezsgő, csinos lányok, többségében igényes és értelmes vendégek, pohárköszöntő országgyűlési képviselőtől... Nagypolgári. Nyárspolgári? Élveztem. Jó volt benne lenni, jó köztük lenni. Jobb mint a kelet-európai érzéssel (tudjátok, mint az ozujsko pivo) átitatott szakközépiskolai bál helyett az univ bárból részegen hazatántorogni –21 fokban 2005-ben a saját szalagavatómról, a hetedik emeleti gyárvárosi kis lakásba ahol anyám aggódva várt kialvatlanul. Biztos a sznobizmus határtalansága beszél belőlem, ami az egyetemi évek alatt, felső-középosztály béli körökben mozogva ragadt rám a naposdombi létben. Ezért írok minden bekezdésben kicsit a horvát sörről. Ezért bontottam, hogy el ne felejtsem, hogy abban van az igazság, számomra tán még inkább volna egy Szalonban. Ami itt és most van, az minden bizonnyal túl szép, hogy igaz legyen. Persze megragad a csillogás, meg a célok és a kilátások, és újabb tervek születnek a fejemben amiben már saját lábamon, saját munkámból megalapozhatom a jövő generáció számára is polgári létet, de ezeket nem szeretném itt körvonalazni sem egyelőre. Majd ha ráléptem az útra, szólok. Nem szeretnék még egy olyan generációt a családba vonni, mint az apai nagyapáméké. A mónikashow szökevény nem én leszek, remélem. (Ezen Edina nagyon jót derült tegnap.)

Na most szállt el az ihlet utolsó szösszenete is. Pedig aztán ezerféleségekről nem írtam még. Hogy Alexandra milyen fura mostanában, hogy a jobb térdem hol fáj hol nem, hogy hülyén kiáll belőle a szárkapocscsontom teteje… Még a szilveszteri képeket sem osztottam meg itt, és nem is írtam róla. Pedig az egy nagyon kellemes kis este volt, hála a legközelebbi tesóimnak. Megint tanultam valamit. Ha a világ fele összedől, ha a világ épen maradt felét lakó népességnek jobb dolga is akad, van pár ember akikre számíthatok. Mert azonos az értékrendünk, mert nem vagyunk egyformák de elfogadjuk és meghallgatjuk egymást, mert képesek a szilveszterüket együtt tölteni, és képesek vagyunk reggel negyed tízig önfeledten beszélgetni. Ha bálokról, és csillogásról írok, ha szebb jövőről, és mesés jelenről számolok be nektek, mindig oda kell őket képzelni a háttérbe, ha épp nem ők állnak az egész story előterében. Még ezt is ők fogják elolvasni elsőre. Aztán persze ti is, drága magyar ajkú ezrek, első sorban a Magyarországról és Romániából, figyelem a statisztikákat, és megtisztelve érzem magam. Köszi ^^