Einigkeit und Recht und Freiheit

Végül csak rávettem magam hogy másszak ki az ágyból.. Muszáj volt, mert ha minden a tervek szerint halad akkor a newsee.hu online magazinnak fogok dolgozni, ami jelenleg béta, és ezt kell tesztelgetni, meg íróilag konstruktíve megkritizálni. Nem sok ihletem van, kissé gyengélkedem mióta újból magyarországon vagyok, bár ma még nem volt lázam. Nóri meg is jegyezte hogy biztos hazánk szépségeibe betegedtem bele, de szerény véleményem szerint csupán csak meghűltem a mikor elkapott az eső az Oberseenél, és egy nyolc kilóméteres távolt hajón kellett megtenni át a Königseen, míg a pulcsim a kikötőben pihent Schönauban.

No ezt nevezem in medias resnek, dőlnek belőlem a helységnevek, bár a wiki linkek talán segítenek a kedves olvasónak :P A helyzet az hogy mióta hazajöttem, amíg csak ki nem dőltem itt ültem a gépnél és vágtam a videókat, meg válogattam a fényképeket a múlt heti kiruccanásunkról a németországi Berchtesgaden térségébe. Lenyűgöző volt mint számomra Németország mindig, ráadásul ez alkalommal kicsit több időm volt a hely történelmi – és alpesi – levegőjéből szippantani mint az eddigi utazásaim során. Talán tudjátok rólam, hogy büszke vagyok német származásomra, sokban az értékrendem alapjának és belső késztetéseim magyarázatának vélem sváb neveltetésem. Lehet hát róla fogalmatok mekkora élmény volt számomra az őshaza tán legszebb helyeinek végiglátogatása. Persze ízlések és pofonok különbözők, de volt egy igen híres német, akit Bajorországban nem is neveznek nevén, egy bizonyos Adolf Hitler, aki más igen meghatározó főgonoszokkal (mint Martin Bormann vagy Albert Speer) egyetértésben vallotta, hogy Obersalzberg a csúcsok csúcsa, és ahogy francia földön mondják ”des goûts et des couleurs, on ne discute pas”. Ha már másban nem, ebben egyet kell értenem a nácikkal. A hegyek, a tavak, a helybéliek mentalitása és így visszatekintve a történelem gazdagsága párját ritkítja, Berlin és az északi tengerpartok mellett mindenképp bakancslistás hely minden Németországba látogatónak. A bajorok nagyon értenek a bratwurst elkészítésén túl ahhoz is, hogy a volt NSDAP nyaralót étteremként, kilátóként reklámozzák, és csak zárójelben jegyezzék meg hogy jaa, és például ez volt Hitler felvonója.. mellesleg. A németek szemében a náci politikusok egytől egyig szégyenfoltot jelentenek a dicső történelem fehér abroszán, és erre a népre igen jellemző módon a szégyenteljes vagy sajnálatos dolgokról nem beszélnek. Ezt még az én családomban is megfigyelhetjük, pár generációval ezelőtt még elég gyakori volt a gyermekhalál, de a felmenőim halott testvéreiről csak édesanyám családtörténeti kutatásaiból értesültem. Egy német nem beszél a fájdalmáról, főleg nem idegeneknek. Különös, mármár japános. A helytörténeti kutatásaink minden bizonnyal új lendületet kapnak, mert magyarországi őseinket a huszadik század közepén pont erre a vidékre telepítette ki a magyar kommunista rezsim, miután minden vagyonukat államosították. (A történetírók szerint ekkor az Alpokat megkerülve, gyalog vándoroltak haza Tolna-Baranya határvidékére a Duna mentén, és kezdték nulláról az egzisztenciájuk felépítését.) Most pedig mit ad Isten, pont a régi családnevet (Schellenberger) magában hordozó Marktschellenberg faluba vetődtünk, és muter érdeklődése újból feszegetni kezdte a józan ész határait. Ezt is megértem, mert jómagam sem érzem ott idegennek magam, annyira sem mint itthon. Nincsenek akkora különbségek, mint mikor külföldre megy nyaralni az ember, nem kell azon gondolkodni, hogy mi volna a helyieknek természetes. Csak teszem amit érzek, és senki sem gázol a lelkembe. Például én utálok itthon sorba állni, mert a magyar (meg az olasz) nem sorban áll, hanem kupacban. Ez egy németnek elképzelhetetlen, és csak azt látom hogy jól működik minden. Flott, szervezett, mint amilyennek én szeretek látni magam körül mindent. Magyarországon egy kész szélmalomharc úgy élni ahogy én azt jónak látom, akkor is ha tudom, igazam van. A pontosság, precizitás jó. A német autók jók, a német fegyverek is.. Itt egymáson taposva káoszban vergődve adót adóra kivetve adósságot adósságra halmozva, kormányt és szomszédot, családtagot pokolba kívánva pedig nem látják az egyének, hogy a társadalmuk alapjai rohadnak el. Minden ott kezdődik, hogy egy polgár hogy gondol egy másikra, miként viseltetik iránta. Ezzel némethonban épp annyira nincs gond mint Franciaországban. Emlékeztek még? Liberté, Égalité, Fraternité. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. A német himnusz szerint Einigkeit (egység!), Recht (jog), Freiheit (szabadság).  Ez még itt Baranyában képernyőre vetve is utópisztikus, nem hogy Pesten, vagy Romániában olvasva. Egy német nem fogja a lelkembe vágni a nagykést mert eltévesztem egy névelő nemét, ehelyett megkérdezi honnan jöttem, és ha mondom hogy Magyarországon élek, hangot ad meglepetésének, mondván olyan jó a németem, hogy nem is gondolta volna, hogy nem ott élek. Talán nem is igaz, de gondol azzal, hogy nekem (egy vadidegennek) ez hogy esik.

Mindeközben húgom is hazaért Innsbruckból, csak ő még nem tanulta meg helyén kezelni mindezt. Depis. Albérletet keres, munkát vállalni tervez Tirolban. Megértem. “A hazaszeretet az az érzés amit a mai fiatalok nem ismernek.”