Együtt utazók menetjegye

Gyerekek, pókhálós a blogszerkesztőm ikonja. Úgy döntöttem, hogy leporolom. Meggyújtottam egy gyertyát az asztalon - mivel azt ilyen csúnya téli estéken szoktam -és írni kezdtem, bár még nincs meg hogy mit is akarok közölni a világgal. Minden bizonnyal a legnagyobb szüneten vagyunk túl az oldal eddigi életében, és ez valamiképp magyarázatra szorul. Nos, ezt a blogot akkor kezdtem írni mikor nem voltam normális. Igyekeztem kifelé kommunikálni hogy mennyire jól vagyok, vagy épp mennyire rosszul, de igazából egy átmeneti (?) személyiségváltozás hozadéka az egész projekt, és mivel nagyon sokáig tartott az állapot ami életre hívta, sokan vannak akik nem is ismerték a régi C-t vagy fogalmuk sincs hogy milyen lehetek most, mióta megint nem akaródzik írni. A blogger C egy elég gyenge alak volt, aki másokban kereste a megerősítést elsősorban magánéleti, de néha szakmai döntésekben is, és nap mint nap azért küzdött, hogy boldog legyen. Hogy C valóban más lett, vagy más lesz-e, azt még hadd ne mondjam meg, magam sem tudom, pedig már majd’ 25 éve C vagyok. Ami biztos, hogy ez az élethelyzet megszűnt. Átalakult. Visszaváltozott. Helyére került. C most úgy lehet boldog, hogy nem kell küzdenie érte. Visszakapta ami olyan fontos volt neki, hogy az elvesztése miatt évekre kifordult magából, és így egy hónap után kezdi felfogni hogy ez helyes. Annyi cikkem és posztom volt a témában.. Annyit vívódtam hogy engedhetek-e az érzéseimnek, viszonzottak-e, hiba volt-e, és ha igen akkor mi? Minden hónapban más szemszögből néztem a dolgokat, különösen egy személyt, és sok random másikra próbáltam ráhúzni a meggyőződést, hogy a boldogság bennük van. Sok boldogtalan és nagyon elbaszott embert ismertem meg ezidőtájt, de ha sikerült is átmenetileg mosolyt varázsolnom az arcokra, megragadtam egy depresszív veszteség súlya alatt, és ennél sosem volt feljebb, akárhogy is igyekeztem netes naplóm hasábjain interpretálni a kiútkeresést. Annak, hogy nem írtam mióta ez az átmeneti hatás megszűnt, sok oka lehet, ha különböző mélységben próbálok őszinte/analitikus/belemagyarázó lenni. Legszembetűnőbb érv, hogy el voltam foglalva. Tudjátok vagy utazom, vagy itthon vok D-vel, vagy BAZ-ban vok D-vel, vagy ha külön vagyunk akkor minden erőmmel egyetemi és egyéb szakmai feladatokra kell koncentrálnom, amiért fizetnek is (nem keveset). Ha ezeken is túl vagyok, és nem prezentálok, forgatok, konferálok, műsorvezetek, ZH-zok, akkor inkább játszom NFS RUN-t, vagy nézem a semmittevő időkből rajtam maradt sorozataim legújabb epizódjait. Tehát egy fokkal őszintébb, ha azt mondom nem volt kedvem, hisz c’mon, miért ne tudtam vna egy órát szakítani havonta hogy idevessek pár karaktert? Talán nem is mertem, mert a bizalom és a meggyőződés nem volt teljes eleinte, mondhatni sötétben tapogatóztam, és a hitemen kívül csak D hite volt ami irányt mutatott. Két ember hite viszont könnyen meggyőződést alkot, és ezzel a meggyőződéssel el is érünk arra a pontra ami a leginkább fájhat szegény blogomnak, ha titokban egy érző lénnyé vált: az hogy nem tartom fontosnak. Ha megvannak a rövid, közép, és hosszú távú céljaid, ha nap mint nap gondolsz ezekre, teszel értük, értékeled, mi több helyesen értékeled önmagad, a családod, a párod, a kollégáid.. akkor rájössz hogy semmi szükséged arra, hogy a gondolataid mások orrára kösd. Abban azért reménykedem, és remélem ti is, hogy most, egy ily módon tisztázott alapállásból kinőheti magát egy újabb kezdeményezés, egy napló, vagy néhány nagynak készült gondolat gyűjteménye.. mert szeretek írni. Lenne is miről hajajj.. Forgattunk PTE-reklámot amit letiltottak a netről, húztunk talárt fotózáson és reklámforgatáson, országos TV-k adják főműsoridőben a Netrisk reklámot amiben szerepelek, mitöbb szövegem is van. Voltunk D-vel Szlovákiában, Debrecenben nem is egyszer, Pécsen nagyinál, Orfűn muteréknél.. Élmények egész áradata zúdult rám ezen az őszön, és sokat fecseghettem volna róluk ha veszem a fáradságot és bátorságot, hogy megtegyem. Írhatnék egészen tárgyilagosan, történésekről, mint hogy szabadon engedtünk egy őzet amit nem kellett volna, vagy írhatnék érzésekről, mint hogy milyen csodás érzés a viszontlátás, és a szíves fogadtatás, a szeretet, a szembenézés a múlttal, az egymásra támaszkodás. Fogalmam sincs mit akarok kezdeni ezzel a bloggal, de remélem csak olyan pozitív apropók lesznek már a megnyilatkozásra mint ma. Wish me luck, guys, and stay tuned :)