2008. december 10., szerda

The best

2008. november 20-án mindenki arról az esetről beszélt, ami itt, Pécset történt. Az a bizonyos gránátos esett, mely sok feszültséget szült, főleg a kisebbségek felé. A Metropol és az Új Dunántúli Napló szinte egyforma képet közöl a címoldalon a támadásról. Minden információt megtudunk, még percre pontosan az időt is, mikor az esett történt. Különbség annyi, hogy a Metropolból ezt ingyen tudom meg, míg a Naplónál előfizetve 81 Ft-ot, amúgy 110 Ft-ot kell fizetnem. Lényegébe véve ugyanazért az információért fizetek.

Evvel nem az Új Dunántúli Napló ellen akarok voksolni, mert több más egyéb előnnyel rendelkezik. Például: biztos, hogy elér hozzám, míg lehet, hogy a Metropolt már rég szétkapkodták. Az ingyenesség nagyon fontos, hiszen ezért született meg a Metro, mely most a Metropol névre hallgat. Az ingyenes lapok azért olyan népszerűek, mert ugyanaz van benne, mint a fizetős lapban. A fizetős lapoknak meg van a megszokott olvasótábora, akik általában nem a fiatalok. A fiatalok – tapasztalatom szerint – nem szeretik a fizetős sajtót, mert másra is „eltudják költeni a pénzüket”. Ám egészen máshogy viszonyulnak egy ingyenes újsághoz. Pontosan azért, mert nem kell fizetniük érte és ugyanazt az információt tudják meg, mint ami egy fizetős lapban van. Ezért is nagyobb az olvasótábora a Metropolnak, mint az Új Dunántúli Naplónak.

Hogyan tudja feltartani magát a Metropol? Hirdetésekből! Néha egész oldalak csak hirdetések, melyekkel néha teli az ember hócipője, de nagyon kifizetődő. Ez szín tiszta marketing, amelyre már a fizetős újságok is rájöttek. Manapság az Új Dunántúli Napló is teli van Média Mark és Elektroworld hirdetésekkel. És akkor még ott vannak az apró hirdetések: lakáshirdetés, albérlet, adásvétel, garázs és vegyes. Ez utóbbiak csak a Naplóra vonatkoznak.

A napilapok célja, hogy minél több olvasót vonzanak. Arra már rájöttek, hogy a hírfogyasztók a nap elején az előző nap eseményeiről könnyen befogadhatóan, lényegre törően akarnak értesülni. Ezért úgy szerkesztik a napilapokat, hogy röviden bevezetik a híreket. A legfőbb hírt, amely általában hosszabb terjedelmű még szalagcímmel ki is emelik a címoldalon, azután a rövid vázlatát jelenítik meg az eseménynek.

Ráadásul, ha maga elé tartja az ember ennek a két napilapnak 1-1 számát – akár egy napon kiadót számot – felfedezheti, hogy nem is annyira különbözik a két lap címlapja. Feltűnő, kiemelt címek, táblaszerű címoldal. A főhír, a főszenzáció óriási nagy betűkkel ki van emelve és körbe veszik a tartalomjegyzékül szolgáló rövid bevezetők. Plusz egy-két rövid hír, hogy meghozza az ember étvágyát. A Naplónál kiemelném a Például rovatot, mely nagyon elnyerte a tetszésemet. A Például rovatban rövid, de annál velősebb személyes vélemények szerepelnek, többnyire cinikus-ironikusan, ám annál igényesebben.

Az Új Dunántúli Naplót egy kicsivel komolyabb újságnak érzem, mint a Metropolt. Talán azért is, mert sokkal igényesebben van felépítve. A címoldalon mindig van egy tartalomjegyzések, melyben az aznapi témaköröket tartalmazza. Általában helyi, azaz baranyai hírekkel kezd – Baranyai Tükör -. Ebben a helyi, regionális hírek szerepelnek, középen kiemelve a főhír.

Általános és mindig megjelenő témakörök: Baranya, gazdaság, közélet, krimi és bulvár, sport, autó és motor, programok. Ezek azok a témakörök, amelyek mindenkit érdekelnek valamilyen szinten és átfedik az általános érdeklődést. Ezeken kívül szokott lenni – eseménytől függően – kulturális rész, gazdaság és közélet – egészség, háttér, család, utazás. Például: a gazdasági válság miatt a gazdaság és közélet bővült ki 2 oldalra.

Az általános felépítésre még jellemző, hogy elől vannak a hírek – helyi, régiós, majd gazdasági és külföldi hírek -, azután jönnek a könnyedebb témák, mint az életmód, krimi, tévéműsor, horoszkóp és legvégül a sport. Az újság ezt még a hajtogatás segítségével jelöli is. Nálunk otthon ez nagyon jól jön, mert apukámmal rendszerint csere alapon zajlik a reggelizés melletti olvasás.

A Metropol ennél sokkal egyszerűbb a felépítése és sokkal bulvárosabb. Mindig van hírek, művelődés, érdekességek, posta és sport témák. A hírek itt is úgy épülnek fel, mint a Naplónál, előbb helyi, majd külföldi hírek. Maga az újság felépítése is hasonló a Naplóéval.

Tartalom tekintetében a Napló több információval rendelkezik, bár ezek általában nem hagyják el az ország határát, csak kis részben. Míg a Metropol sokkal nemzetközibb. Több benne a kis, rövid nemzetközi hírek és események.

A szórakoztató, szolgáltató részben a Metropol sokkal fiatalosabb. Képregénnyel rendelkezik, horoszkóp, sudoku és rejtvény van benne. Míg az Új Dunántúli Naplóban a tévéműsoron kívül, napi mozi és kulturális műsor, horoszkóp és receptötletek vannak.

Viszont, ha megnézzük a Metropol sokkal több bulvár hírt tartalmaz, mint az Új Dunántúli Napló. Mivel több benne a rövid hír, ezek többsége bulvár. Ezek teszik emészthetővé a lapot, és a nép, bárhogy is nézzük kíváncsi, szereti a cirkuszt. Pont emiatt kevesebb költséggel jár egy ingyenes napilap fenntartása, mint egy fizetős napilapé, mert kevesebb pénz kell a szakértelemhez, mint a marketinghez és a hirdetésfelvételhez. Szakmailag ezért az Új Dunántúli Napló sokkal komolyabb, mint egy Metropol. Az már egy kicsit nyomasztó ilyen szempontból, hogy több a szakmai munka a Napló oldaláról, mégis a Metropol az, ami nemzetközileg és itthon is sikeres.

A Metropol népszerűségéhez még az is közrejátszat, hogy formailag sokkal színesebb, mint a Napló. Több benne a színes kép, bár a Napló is teli van, de eltűnnek, túl szürkék.

Legnagyobb különbség a mennyiségben van, mert míg az Új Dunántúli Napló átlagosan 16 oldalból áll, addig a Metropol maximum 14 oldal, de nagyon ritkán és akkor is csak az oldalnyi hirdetések miatt. Általában 7-8 oldal között mozog. Persze ennek is meg van az előnye. Az ember nem szeret kilónyi lapokkal rohangálni, így megfelelő, hogy a Metropol vékonyabb, mint a Napló.

Ami még fontos, hogy egy újság fennmaradjon: a terjesztés. A fizetős napilapok, mint az Új Dunántúli Napló is házhoz viszi a lapokat, míg a Metropol nem. Eleinte valahova kipakolták őket, hogy vigye, akinek kell, majd elkezdték osztogatni. Tulajdonképpen a terjesztés kulcsfontosságú kérdés, mert nem mindegy mikor és hol kerül az ember kezébe az aznapi lap. A Metropol onnan kapta a nevét, hogy a földalattikon, metrokon osztogatták. Ráadásul ott fordul elő a legtöbb ember, a tömegközlekedésben. Manapság Metropol-lal az iskolában, könyvtárakban, még a moziban is rátalálunk. Ezzel szemben az Új Dunántúli Naplóval csak újságárusoknál, otthon, vagy könyvtárakban…stb, ott, ahol megrendelik.

Profilját tekintve tehát az Új Dunántúli Napló komoly, szakmailag pontos, precíz, tartalmilag összefüggő lap. Míg a Metropol közönség barátabb, fiatalosabb, bulvárabb, de szakmailag nem megfelelő, tartalmilag egységes napilap.

Herkó Piroska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hagyj üzenetet :)

Click!

Innen olvassák:

free counters