Két hét

Kezd unalmas lenni hogy minden bejegyzést azzal kezdek hogy visszatértem, de hát ha egyszer ez van. Igyexem tömören összefoglalni az elmúlt hetek eseményeit, nem kihagyva a legfontosabb személyeket, emlékezetes mondatokat, és a helyeket sem. Minden Enikő nővérem státuszváltásával kezdődött, még az is ami előtte történt. Egy szó mint száz, két hete elhatároztuk hogy az aktuális lesz életünk legjobb hete. Nem jártunk messze az igazságtól, csak annyiban hogy a következő jobb lett. Az első alig tartott csütörtök délig, és kinek-kinek különböző kellemetlenségekben végződött. Hétfőtől csütörtök hajnalig minden este kikötöttünk a Gödörben, amit kb. a helyiek fele Becks néven emleget, így kedvenc sorozatunk mintájára "Maclaren's" néven hivatkoztuk gyakran. Legkülönbözőbb programok, ún. szabadfoglalkozások után vonultunk le a föld alá 2$-os sört inni, a kihalt belvárosban. Látogattuk a CaféPaulust, McCafé-t, és még a várakozásainkat is felülmúló (undorító) Kaméleon című filmet is megnéztük a PécsPlazaban, melyben Kulka János és Nagy Ervin románcát (hát nem megkúrta?) is az első sorból láttatják a nagyérdeművel. Drága sört szürcsölve, finn nyelvleckéket véve (csaka karamelláskana lamattörö ltembele) mások létjogosultságát elméletben megvonva, a gazdasági válság felett szomorkodva majd szemethunyva, How I Met Your Mother-t 12 órán át bámulva értünk a hét végéhez.

 Encsi kénytelen volt megtudni, hogy SKAtyát kisebb hímtaggal áldotta meg a teremtő mint Mártont, és ettől függetlenül is szingliként ébredt a szokott (szakadt) rocker mellet. Greg barátunk ugyanekkor szintén rossz befejezését élte meg a hétnek, Project No2 (időben No1.) mobilját látva. Én pedig szokás szerint a halálomon voltam, mint életem eddigi két legjobb hetében. Soha máskor meg nem betegszem, csak életem legjobb hetében. Még mindig nem vok jól... Természetes hát, hogy ilyen talpraesett, jókedélyű fiatalokat nem lehet efféle sorscsapásokkal eltántorítani céljuktól, így folytattuk, elnyújtottuk és élveztük a hetet - és az életet -, a következő héten is. Az előző héten nem sok váratlan esemény színesítette napjainkat, csak olyan apróságok mint: Enikővel spontán a városba indulva, Gergőék házában találtuk magunkat, amint egy "erős csontú" kutya (Maszat), pár szivar, és Csilla kiváló pálinkás teája mellett, kézilabda meccs alatt káromkodva, német dolgozatot írtunk Orsival, míg a jelenlévő - németül nem beszélő - többség a kórházban fekvő (de még élő) polgármestert gyászolta. Mint kiderült nem is túl elhamarkodottan.

A következő hét ennél is kellemesebben alakult, mindaddig a tetőpontig, míg el nem kezdtem téglánként szétlopni a Toxic Club-ot. Egyelőre egy téglánál tartok, tehát nem is biztos hogy nevezhető ez tetőpontnak, azok után amik még az éjjel megestek. Persze a lopott téglánál is keményebbnek éreztem magam mikor SENKI nem vette észre hogy mit rejtegetek a kardigánomban. Jó tanács: ne sétálj februári éjszakán, téglával a kabátodban, mert nehéz méltóságteljes pózban elfogyasztani a McDriveban vett sajtburgert, máshol meg úgysem kapsz semmit, mert nem kedvelik az építőanyaggal felfegyverzett vendéget hajnal 2 kor. Nos vissza pár órát: Kezdhetném Lalival, aki mint mindig, most is a részeg Enikőt akarta megdugni. Itt viszont nyilvánvalóvá vált hogy drága nővérünk ivott, ha Lajosban felébredt az ösztön, de nem többet mint Rita. Mert Rita is ott volt ám, meg Viki és Zazi. Greggel már kezdtük rosszul érezni magunkat józanul, mert az asztaltársaságunkon kívül eső hölgyek finoman szólva randák voltak. Mikoris megjegyeztük teljes egyetértésben egy (későbbiek szerint Annuschék társaságához tartozó ráadásul eljegyzett) hölgyről, hogy egész jó a segge. Itt fűzném hozzá, hogy az exeim testi-lelki kihívásairól szóló megjegyzések közül az egyikük méretes faráról szóló ténymegállapítás szállóigévé vált addigra. Mikor drága egyetlen nővérkém meghallotta a borgőzőn át az egyetlen pozitív megjegyzést ami elhagyta a számat, és még kedves öcsém egyetértését is nyugtázta, azonnal akcióba lépett, és Have You Met eljárással rámszabadította a fent említett Dórit, a csodás eljegyzési gyűrűjével és nagyon nem csodás arcberendezésével. Életem legsúlyosabb megaláztatását könyvelhettem el, amit egyedül sosem tudtam volna kiharcolni, főleg nem ettől a lánytól. Szépen lassan összeállt a kép, hogy mindenki ismer mindenkit. Anna mikor nem akart Zsófi védelmében megverni másokat, akkor vizet ivott sörösdobozból, (kicsit sem)arabokkal ismerkedett, és pálinkával józanította ki Enikőt. Engem is meg akart verni valaki aki nem tudott felkelni az asztaltól, így hála az égnek nem kellett rálőnöm, így börötnbe sem kerültem egyelőre. 

Annával egyébként több szép estét is eltöltöttünk a Paulusban, és miközben kölcsönösen kianalizáltuk egymást és a tejes baráti körünket, megtudtam hogy ő képes a legbüdösebb teákat megrendelni kronológiai libasorrendben. Szeretünk másokról is véleményt alkotni, és példázatokban felhasználni őket, így kapott nevet Enrique, akinek tesztoszterontól szögletesek a vonásai, Lóarcúlány (akibe belezúgtam, kár h magas) meg Potatoface. Enrique, és Lóarcúlány fontos szerepet tölöttek be az evoluciós pszichológiáról folytatott diskurzusunkban. Ezen felül sokat nosztalgiáztunk. Ez nem csak abból állt hogy a volt kapcsolataink hiábit dörgöltük egymás orra alá, hanem Marica nénin és WC-papíron keresztül, 3 pulcsiban fagyizáson, The Proclaimers számokon és Mohácson át mindenben megnyilvánult, sienai pofonokig, és Greg laser-pointeres magánszámának felelvenítéséig. Egy este kislány Andi is velünk tartott. Azt az estét pironkodta végig mellettünk szinte szótlanul, amikor Levivel stíluskommandóztunk a New Yorkerben, és később arról tartottunk módszertani értekezletet hogy nővérkénk miként rejtene el 20 perc fáradságos munkával egy két decis, hagyományos Coke üveget a mosdó igénybevételével. Szegény Andit annyira sokkolhatta ez, hogy a tér-idő kontinuumon keresztül hatott rá, hogy kora este ne találja meg a kocsit, amiből kiszállt, és el sem mozdult. Mindazonáltal az összes elismerésünket besöpörte kitartásával, és hogy nyers modorunkat mindvégig eltűrte.

Leventével is igyekezett együttműködni a kommandóban. Ez abból állt, hogy fellengzős arccal behaladtunk egy kereskedelmi egységbe, ahol szánakozva fitymáltuk az aktuális divatot. A tinilányok, akik vásároni jöttek a "trendi cuccokat" nem igazán értékelték amikor a pólófeliratokat felváltva, hangosan, és nem kevés szánalommal hangunkban olvastuk fel a lila, és halálfejes, és pepita, és minden más furcsán elfajzott ruhadarabról. Persze már azzal is megbotránkoztattuk a rugalmatlan pécsieket, hogy a főtéri McD étterem közepén töltöttük Lev laptopját hálózatról, és át kellett lépni egy kábelt. Világ vége.

Rohadtul hosszúra sikerül már megint ez a bejegyzés, és látom magam előtt hogy rengeteg helyreigazítás meg kihagyott dolog fog belekerülni később, mert egyszerűen nem lehet csak úgy összefoglalni két hetet egy óra alatt, vázlatok és jegyzetek nélkül. Így maradt ki például hogy Rita gépét felvérteztem pár illegális szoftverrel, és kaptam érte egy teljes liter Tuborg Green-t, meg a két kedvenc Milka csokimat. És nem említettem hogy találkoztam "Piroska védence Börnivel" és a nagyorrú lánnyal, meg azt sem hogy késve értünk öcsémmel a szemerkélő esőben a tuccogástól hangos ColorCafe-hoz, így nem maradt más hátra mint Orsival, Hajnival és Ritával (nem az eddig emlegetett Rita) a Hal téren várni egy talán kék chevy-re. Nem mondtam mennyit emlegettük a Drenkovics ikreket, és hogy egy youtubera feltöltött népszerű videóm hogy meglepte a főszereplőjét. Sas Andiról meg a Gödörben nyújtott kiemelkedően rövidtávú társaságáról megintcsak nem szóltam. Meg a húgom is nagykorú lett egyik reggelre:

Sok mindent nem mondtam. Sokmindent nem is jegyeztem meg. Sokmindent a tesók és a fent emlegetett nevű "kollégák" jegyeztek meg, és mesélnek tovább. Egyet viszont nem felejthetek ki ebből a posztból. Leírni hogy milyen jó volt, milyen hasznos, fontos, és szükséges volt ez. Mennyire élveztem minden percét, és hogy hálás vagyok mindenkinek akinek leírtam a nevét, és mindenkinek aki őket ismeri, és velünk volt ebben a két hétben. Ez a két hét, ez a társaság visszahozott az életbe, a városba. Végre otthon éreztem magam Pécsen, úgy érzem helyem van itt, és legközelebb már nem menekülésből, csupán kalandvágyból hagyom el szeretett városom, és a barátaim. Most már itt is jó, most még szingliként is jó volt, és bár tudom hogy csak elodáztam hogy rámtörjön a társtalanság, jól éreztem magam. Ahogy Encsi is mondta: míg velünk volt nem bántotta hogy egyedül van. Igaza van. Én nem voltam boldog egyedülállóként ide s tova két éve. Mindig egy lányban kerestem minden jót. Nos, megint tanultam valamit, as seen on SouthPark. Valami mindig fontosabb még annál is hogy tartozz a párodhoz: az hogy tartozz a tesóidhoz, barátaidhoz. Persze ha valahol egy kivételes lány igyekezne tartozni hozzám tudja hol talál.. BTK, KTK, bárok, kávézók, és clubok. BlogFive!