Pár órája egy igen finom latte felett kifejtettem nézeteimet, és problémáimat a korosztályom párkapcsolati trendjeit illetően. A következőről van szó:
Van az átlag (nem a „normális”, mert az olyan, h ami attól eltér, az rögtön „nem normális”, ez meg egyszerűen csak nem átlagos, szóval, értitek) és ha van átlag, vannak szélsőértékek. Na, most a szélsőségekre van kihegyezve minden. Mert, aki szingli, az azt vallja, h mennyire jó szinglinek lenni, naná, mert ha azt mondaná szar, akkor be kéne látnia, h neki is szar, és ez így bizony nem vicces. Szóval, szinglinek lenni „trendi”, miközben persze, mindenki társra vágyik. A másik oldalon ott vannak a párkapcsolatban élők, akik ha boldogok, ha nem, együtt maradnak, mert ez a kényelmes, mert nem akarják megsérteni a másikat, meg persze, mert nem akarnak újra szinglik lenni (pedig mikor szinglik voltak, az is nagyon jó volt nekik, hisz szinglinek lenni jó, nemde?). És akkor vagyunk mi, kevesen, velem az élen, akik nem jönnek össze csak azért senkivel, h legyen valakijük. Ilyenkor szokott jönni a „de legalább add meg neki az esélyt”, jó, megadom, de arra elég 3 nap vagy 1 hét.
A pasik félnek odamenni a csajokhoz, mert „mit mondjak neki?”, a csajok szintén nem kezdenek ki a pasikkal, mert azt nevelték belénk, h a férfinek kell kezdeményezni. És így megy el mellettük az idő, aztán sopánkodnak, h nincsenek ismerkedési lehetőségek. Innen üzenem a férfi-társadalomnak: tessék odamenni a kiszemelthez. Mert mi történhet? Semmi. Én azt szoktam gondolni, az ilyen „bevállalós” pasikról, h de jó, végre valaki, aki barátnőt keres és nem anyukát. És nem kell a világ legjobb szövegével odamenni a lányokhoz. Higgyétek el, ők is zavarban lesznek. Persze, isten ments, h valami idióta viccel, vagy betanult szöveggel közeledjetek, de könyörgök, elvileg a szexuális szelekció kedvezett a kreatív férfiaknak, úgyhogy ez nem jelenthet problémát.
Petrovics Annusch Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hagyj üzenetet :)