2010. február 2., kedd

Feltámadás

Pécs. Tegnap este beállítottam hűséges Nokiám ébresztőjét 8:00-ra. A fodrász persze fél nyolc előtt ébresztett. Jót beszélgettünk, mint ahogy általában a fodrászokkal szokás. Érdeklődött, és megmutatta a kutyája fényképeit. Közeli ismerőseim tudják, hogy éppen hajnövesztési fázisban vagyok, és ez bár úgy hangzik mintha nálam visszatérő gondolat lenne, valójában még sosem volt ilyen. Mindig katonásan rövid, SS tisztekre jellemző séróval távozom Ms Todd külvárosi borbély üzletéből. Most más a helyzet, épp csak kiigazíttattam vukikat megszégyenítő hajzatom, és elégedetten nyugtáztam hogy minimális anyagveszteség árán sikerült egy apró fokkal ápoltabb külsőre szert tennem.

Alig tudtam összepakolni a hálószobában szétszórt holmimat, mikor befutott apám egyenesen egy elektroterápiás kezelésről. Nekiindultunk a tegnap már említett vásárlásnak. Sok utánajárás végén sikerült beújítanunk egy - a mienknél ugyan kicsit szerényebb – de nagyon jó képességű és energiatakarékos, fehér zománcos Whirlpool mosogatógépet. Négyen jártuk a boltokat, és próbáltuk közös nevezőre hozni nagymuter elképzeléseit a hivatalos árképzéssel. ElectroWorldben minden indokolatlanul drága volt, akárcsak a Tescoban, ahol a választék is gyér. A MediaMarkt árubősége verhetetlen, de nem sváb nyugdíjasokra van beárazva. (Mint köztudott, a svábok azok a zsidók, akiket a skótok kiközösítettek, mert fösvények voltak.) Árban határozottan az Árkád béli Intersparban kihelyezett 2 azaz kettő készülék  jeleskedett, viszont innen – példátlan módon – a panaszkönyvbe írt felháborodott bejegyzés után kellett távoznunk. Húsz percig álltunk buta arccal a gépek előtt, de a készséges infópultos hölgy kétszeri bemondására sem jelent meg senki aki kiszolgált volna minket. A Euronics új, plázában székelő boltjában viszont igen rugalmas értékesítőbe botlottunk, aki értesülvén arról, hogy az általuk 89 900 Ft-ért árult Whirlpool az Intersparban 79 900 volt, kérdés nélkül engedett 10 eFt-ot az árból.

Mindezalatt megtalált minket apám volt osztálytársa (személyesen) aki visszautasíthatatlan ajánlatott tett egy távfelügyeleti rendszer kiépítésére az orfűi házban. Olyannyira visszautasíthatatlant, hogy még a pécsi lakás beriasztózásán is elgondolkodtak az illetékesek. A rögtönzött tárgyalás befejeztével apám kicsi “buzizöld” (inkább kék) Suzukijába tuszkoltuk a vastagon becsomagolt háztartási gépet, és faterral ketten se perc alatt fel is vittük az emeletre.

Egy röpke ebédszünet és a heti teszkós nagybevásárlás után már Orfűn írom ezt a nagy lélegzetű szösszenetet, és hiába várom egész nap Booo hívását, vagy üzenetét. Ez cseppet lehangol. Megkért hogy szerezzek be egy csak Pécsen kapható cipőt a barátnőjének, mivel ők Miskolcon élnek. Sajnos az utolsó megfelelő párt tegnap eladták, így stornóznom kellett a tranzakciót. Erről írtam neki, és tegnap még úgy váltunk el hogy majd csörget. No ahogy én nem csörgettelek titeket, úgy nem csörgetett ő sem, és az üzenetemre sem válaszolt. Miért van az hogy minél csinosabb (adott esetben cukibb) egy lány, annál ki- és beszámíthatatlanabb? Továbbá megfigyelt tény, hogy minél kedvesebb számomra az adott hölgy, annál megbízhatatlanabbnak bizonyul, és mivel kedves számomra (általában csinos és/vagy “cuki”) annál megbocsátóbb vagyok vele szemben. Állítanám ide az exnejem példáját, vagy a többi kevésbé cuki hölgy esetét akikkel hamar kiderült hogy nem tudunk egymásnak megbocsátani semmit.

Végülis ez a helyzet mindenképp rendeződik majd így vagy úgy, most inkább az egyetemi jelentkezéseimre kéne koncentrálnom, hiszen alig két hetem van mindent elintézni, és valószínű még a napokban el is fogom indítani az online eljárást. PTE-BTK, PTE-FEEK vigyázzatok, mert megint jövök. (az Úr segedelmével, Ámen).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hagyj üzenetet :)

Click!

Innen olvassák:

free counters