Die letzte Nacht

Nem sok kedvem van írni, mert a mai estém elég laposra sikerült. A tegnapi éjszaka magasra tette a mércét, Anti bácsi szerint a jércét. Még az előbb is arra gondoltam, hogy bezárom az ablakot és hagyom a francba a mai posztot. Kedvem volna egész éjjel Settlers7-et játszani, vagy sorozatot nézni, de ha már történnek velem dolgok akkor megemlékezem róluk. Tegnap – itt már prediktált módon - találkoztam egy régi ismerősömmel, most már inkább régi barátomnak nevezném. Alig ültünk le, E testvérem jelentkezett, hírt adván sikeres spanyol nyelvvizsgájáról, aminek eredményére rég vártunk. Ez volt az utolsó térben és időben egyaránt a valósághoz köthető gondolatom. Párizst, és az elmúlt öt évet játszottuk vissza, ki-ki saját történetét élve újra. Kicsit hosszabbra nyúlt, és jobban sikerült az éjszaka mint terveztem, és olyan jól éreztük magunkat, hogy az mindkettőnk várakozásait felülmúlta. Voltunk Zaccbann, Koffeinben, meg az utcán viharban, fogyasztottunk gazdagon, és az elmúlt évek sűrű történéseit, tapasztalatait értékeltük át egymás bölcsességének tükrében. Neki sem volt eseménymentes élete, az általam leírt kalandok egy lapos kispolgári teadélutánnak is beillenének az ő történeteit ismerve. A tény pedig, hogy megkeresett, már a temérdek bölcsesség nélkül is jó ómennek tekinthető, hiszen legutóbb általa generáltam félreértést, melynek következtében megismertem dórit kis dével, lehetőleg zölddel. Erről persze rajtam kívül eddig nem tudott senki, de eskü alatt is vallanám, hogy így volt, főleg míg nem kell részletezni. A tegnapi-mai beszélgetésünk konklúziója, és az ómen egybehangzón erősíti hitem, miszerint nagy dolgok vannak készülőben, egy korszak véget ér, és új fejezet nyílik az életemben. Nem titok, az évkezdést várom úgy mint a messiást, és ez a hasonlat jobb mint gondoltam, mikor elkezdtem leírni. A messiást, mint megváltót azok várják akik halni készülnek, és hitüket a túlvilági boldogulásba vetik. Jól meggondolva képletesen így vagyok ezzel én is. Pár órája átfutott rajtam a gondolat, hogy mi van ha tévedés, mi van ha nem vettek fel, és folytatnom kell amit eddig.. Halottnak éreztem magam a gondolattól. Bénító jeges rémület, a tanácstalanság és az üresség tömény esszenciája hatott át. Vége van. Kell ez az új élet, kellenek az új arcok, kell hogy onnan folytassam, ahol abbahagyni kényszerültem saját gyengeségem okán, kell ez az érzelmi, és értelmi reset. Normális életet akarok, normális tanulmányokat, lelki stabilitást, erőt, hitet önmagamban, és a szép jövőben. Nem akarok reményvesztett módon a kapaszkodni, és készülni a sanyarú sorsra, panellakásra, egyedül tengődésre, bolti őrként megöregedésre. Hála családomnak és jó sorsomnak itt az újrakezdés, az új élet. Temetem a pesszimista, labilis (hol kapcsolatfüggő, hol megrögzött szingli) énem. Nem tudok tovább élni a régi felfogásommal. Kinőttem magam. Kinőttem azt a tonna fájdalmat ami rám rakódott. Becsomagoltam, és eldobni készülök az elmúlt éveim hibáit, amiket mint a múló divattal lecserélt ruhákat, talán a környezetem is elfelejt egyszer. Ezért jó a hasonlat. A 2007. óta bennem élő hülyegyerek az utolsókat rúgja, és nem hagyom neki hogy bármit lépjen. Ez LEHET az átalakulás éve, és nem tudom mi lesz a vége, de a folyamatot élvezni fogom. Megértem rá, hogy szabad legyek. Ne csak spontán – hisz eddig is kalndoztam jókat - de lelkem mélyéig szabad, fital, és hogy összeegyeztessem sokszor fájdalmas tapasztalataim, a hőn áhított naivitással. Érzem, hogy ez elhozza a boldogulást, mindaddig míg nincsenek elvárásaim, napról napra boldogabb lehetek. E hónapban tengerpart a barátokkal, osztálytalálkozó, visszanyúlás a gyökerekhez, önmegismerés. A többi meg majd adja magát. I’m grateful to be alive.