Öltöny fel, állak le!

Avagy Sztár születik.

Az a megtisztelő feladat jutott számomra, hogy beszámoljak a tegnapi nap (2010.okt.13.) érdekes, váratlan, meglepő és nem kevésbé zavarba ejtő eseményeiről. Nehezebb belekezdeni, mint gondoltam, és szeretnék megfelelni a blog színvonalának is, ezért engedjétek meg, hogy kicsit korábbról kezdjem.

Egy kellemes langyos hétfő délutánon beépített emberként vettem részt egy, szervezetten spontán környezettudatosságot szorgalmazó megmozduláson, avagy Flashmobon ahogy azt szakértő emberektől (értsd E) tudom, mert „Zöldnek lenni megéri!”. Bár az akció kevéssé volt sikeresnek nevezhető (erről a zacskónyi aprót összeszedegető kislány mást mondana…), legalább volt szerencsénk hármasban együtt kávézni Kedvesemmel (értsd E) és Chris kollegával. C robogó lázban égett, én pedig motoros ember lévén osztoztam lelkesedésében, nem úgy a társaság Hölgy tagja (ez úton is elnézést, hogy túlzásba estünk), aki többször is eredménytelen kísérletet tett, hogy terelje a témát, vagy csak jelezze nemtetszését. Mígnem egyszer csak megjegyezte, hogy szerdán „International Suit Up! Day” lesz, és 5 körül a Széchenyi téren gyülekeznek majd az Öltönyös egyének.

Rövid magyarázat azon kevesek kedvéért akik esetleg nem tudják miről van szó: Baráti körünk egyik kedvenc TV sorozata a How I met your Mother (Így jártam anyátokkal [ez valami szörnyű…]) melynek híres – hírhedt szereplője Barney Stinson előszeretettel hangoztatja Öltöny viselési mániáját: „Nothing suits me like a Suit!”. Nos, az Ő tiszteletére világszerte rendeztek találkozókat, és immáron majdnem hivatalosan Október 13.-a International Suit Up! Day (Csípd ki magad nap) lett.

Mindezt tetézve azzal, hogy Krisztián barátunk már-már kísértetiesen hasonlít az említett karakterre, nem is volt kérdés, hogy hát nekünk is ott a helyünk. Ennyiben is maradtunk és tovább robogóztunk.

Elérkezett a nagy nap, és be kell valljam nem túl nagy lelkesedéssel néztem a délután elébe. Mint később megtudtam C-t is kétségek gyötörték, de ha már Öltönyben érkezett a városba, hát akkor már csak nem hagyjuk ki a délutáni bulit. Gondoltam összejön majd 10-15 kiöltözött csóka, esetleg kicsit ránk csodálkoznak a téren, beülünk egy kocsmába és elsztorizgatunk. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mire a Széchenyi térre érkeztem, már annyi ember gyűlt össze, hogy Christ megtalálni is nehezemre esett. Szerény becsléseink szerint kb. 3-400 fiatal jelent meg az eseményen, ami ugyan jócskán elmarad a Facebook-on visszajelzett 1500-tól, mégis megdöbbentő mennyiségű ember, akiket csupán egy sorozat szeretete hozott össze.

És ekkor kezdődött a pofaleszakadás. Mire felértem a térre, C kissé zavartan jegyezte meg, hogy már többen kérték meg, hadd fényképezkedjenek vele. Egy minket (de főleg C-t) bámuló tömeg közepén kellett rájönnünk, hogy Barney-ra való hasonlósága, nem csak kis baráti körünk, de több vihogó lány, bizonytalanul nézelődő srác, és úgy általában a sokaságban elmosódó arcok szerint is feltűnő. Mire a szervezők a kezébe nyomták a rendezvény zászlaját, hogy vezesse a népet a Jókai térre, addigra túl volt a 10. társas fotón. ( Itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy a saját Eskütételére érkező Páva Zsolt Polgármester Úrtól is elnézést kérjek amiért megjelenését követően távoztunk a Széchenyi térről.) Ezután persze C, mint a csoport Díszvendége lett bemutatva, hogy hangos tapssal köszönthesse a tömeg. És hogy biztos senki se maradjon ki a jóból: „A csoportos fotók után lehetőségetek lesz egyéni képeket készíteni, és persze fényképezkedhettek Barney-val is.”

A nap embere ezután vagy fél órán keresztül, vadidegen emberek rajongásától övezve, fogott kezet, igazított nyakkendőt, vigyorgott a kamerába, és kezdte elölről. Tette ezt mindaddig, amíg fel nem ajánlottam, hogy fussunk. És futottunk. Az első kocsmáig, ahol is egy korsó serital mellett (na jó, csak egy Szalon volt) próbáltuk feldolgozni a már-már szürreális eseményeket.

Ennyit az események alakulásáról, ha megengeditek, hozzáfűznék néhány személyes véleményt.

A rendezők nem számítottak arra, hogy ekkora tömeg lesz. Legalábbis amikor meghirdették az eseményt, még nem. Különben nem invitálták volna a népet a Lépcsőházba. Kétlem, hogy ennyien elfértünk volna. De emiatt nem hibáztathatjuk őket. Az viszont nem tetszett, hogy igen nagy felelőtlenségről téve tanúbizonyságot, egy teljesen idegen kívülállót hoztak kellemetlen helyzetbe. Mentségükre szóljon, hogy C nem tiltakozott, de nem tudom mi lett volna, ha megteszi.

Érdekes volt kívülállóként figyelni C reakcióit. Ez első értetlen döbbenetet, ahogy köré gyűlik a tömeg. Enyhe bizonytalanságot, amint a kezébe nyomják a zászlót. Pirulós zavart, ahogy 400 (szavazzuk meg J) ember tapsolja a Jókai téren. A magabiztos mosolyt, mert kezd ráérezni az ízére. Fáradt pislogást, aztán enyhe pánikot, mert nem tudja, hogy fog szabadulni a még ott maradt 120 ember rajongásától. Érdekes jellemrajz, amit egyedül figyelhettem meg, és talán más sosem fogja látni, ezért valahol megtisztelőnek érzem, és örülök, hogy C-t egy számomra eddig ismeretlen emberi oldaláról ismerhettem meg.

Kerdi Bálint