Éljen az élet, avagy a téli álom vége.

Kedves barátaim, a jég megtört. Ezúttal még nem szó szerint, mert Debrecenben ma még csúszkáltunk, mint Pécsen ónos eső idején (pingvintánc), de legalább is mentálisan. Megtöröm ugyanis a hallgatást, melybe az elmúlt hónapokban burkolóztam. Egy téli álomnak voltam részese, néha fizikailag is, de szellemileg már szinte állandóan. Az életünk Dvel befagyott mint a Bodrog, vagy méginkább mint a Pécsi-tó. Mióta levizsgázott az utolsó tárgyból, és elhatároztuk hogy összeköltözünk, és otthagyom az egyetemet, de jó időre még Baranyát is, volt hogy teljes hetekkel nem tudtunk elszámolni magunknak, mert csak vártunk. Napról napra ültünk egy szobában, és sorozatokat néztünk, vagy épp lopott HD filmeket apám enormous LED TV-jén. A teljes pszicho-csődöt még súlyosbította, hogy két hetente vagy havonta váltottuk a tartózkodási helyünket, Baranya-Zemplén, oda-vissza. Minden második alkalommal olyan volt, mintha az előző tartózkodás meg sem történt volna. Ebben az elvonult lelki állapotban – mint azt októberben előre is jeleztem -  nem éreztem indokoltnak a nagyérdeműt napi történetekkel fárasztani. Meggyőződésemmé vált ugyanis, hogy az uszodalátogatásaink, vagy a 96 eFt-os farmerem története pont annyira irreleváns az esetleges olvasóim szemszögéből, mint például a Pinterestről vagy az aktuális közéleti helyzetről alkotott magánvéleményem, így a gondolataim inkább megtartottam magamnak. A múlt idő nem véletlen, hiszen – mindannak ellenére hogy kétség kívül kijöttem a gyakorlatból, most újra írok. Eljött amire vártunk, a farsangi tél-űzéssel mi is kitörtünk a szoba fogságából, és elindultunk az úton amit magunkénak érzünk. Ma aláírtam a szerződést az új lakásunk bérletéről. Egy 35 nm-es, tetőtéri lakásra esett a választásunk Debrecen belvárosának peremén, már ha a Wesselényi út által alkotott nagykörutat tekintjük a határnak. Gyalogszerrel 10 percnél közelebb van a nagyállomás (1 troli megálló), és hasonló távolságot kell leküzdeni a Fórum, vagy a Piac utca eléréséhez is. A szerződés szerint legkésőbb március 15. napján birtokba vehetjük új szerzeményünket, a kedvenc military webshopom otthonául szolgáló bolt tőszomszédságában. Ez utóbbiról azt sem tudtam, hogy a cívis városban székel, a telefonom képernyőjét bámultam, mikor D felhívta a figyelmem a feltűnő festésű cégautókra.

Mindent egybe vetve ma a ránk jellemző hatékonysággal és gyorsasággal jártunk el, tekintve hogy már reggel hatkor buszra szálltunk, és belevetettük magunkat az ingatlannepperek erdejébe. Első próbálkozásunk a “kalmárok” elkerülésére csúfos kudarcot vallott, mikor egy kivénhedt primadonna és feltehetőleg halálos beteg férje próbálták gátlástalan módszerekkel ránk sózni a történelmi belvárosban álló legalább száz éves házban kialakított hideg ám dohos lyukat, mely a saját tulajdonukban állt, de ők soha sem lakták. Nem átallottak a lakbéren felül, több mint ötezer forintnyi költséget a nyakunkba sózni egy olyan “garzonért” ahol a tűzhely kinyitásához nem volt elég hely, és mosogató pedig a fürdőszobában volt a WC-vel  szemközt, a keverőtárcsás mosógép fölött. Legalább a zuhanytálca nem foglalta a helyet feleslegesen, ugyanis az nem volt, persze kád sem, csak egy lefolyó a földön. Mindez alig tízezerrel lett volna drágább havonta, mint a kellemes, fiatalos, parkos környezetben álló, az általam  már hónapok óta kiválasztott uszoda tőszomszédságát képező kis lakásunk… Persze ez utóbbi nem csak a mi tetszésünket nyerte el, mikor az ügynök megjelent a helyszínen, már sorban álltunk. Egy másik (rivális) pár, ugyanis erősen a kiszemeltünkre pályázott, és csak az érkezési sorrend döntötte el, hogy mi bérelhettük ki ez alkalommal. Sokat segített az első lakás fura urai után AZ ügynök, aki lazaságával, és gyors, pontos ügymenettel segített ki bennünket a ránk nehezedő döntés súlya alatt, még a bérlemény tulajdonosát is megjelenésre bírta, hogy a gépesítésről személyesen tárgyalhassunk. Alá is írtunk fél évet, addig mindenképp maradunk, ha nem szeretnénk a kauciót elveszíteni. Egyelőre szentül hisszük, hogy ez nem jelenthet gondot, de erre majd visszatérek itt, hisz bár egymást már ismerjük, a lak is lakva ismerszik meg. Állás lehetőségben ezen a héten nincs hiány, szurkoljatok, hogy mihamarabb beköltözhessünk, és jó melót találjak, hisz ez a következő lépés. Éljen az élet, és a nagy döntések!